ÖLELJ ÁT! – Együtt Istennel

Sue Johnson és Kenny Sanderfer könyve HÁZASPÁROKNAK

Hét lépés az életre szóló szerelemért

Harmat – EFT

Budapest, 2019

A fotón a könyv keresztyén és nem keresztyén két változata.

Számomra megnyerő, hogy ugyanaz a család és párterapeuta szerző, aki világhírű, s módszerét Európában is mindenki elismeri – tudott együtt gondolkodni egy keresztyén terapeutával, hogy megkeressék a közös pontokat, s a keresztyének számára is megtalálják a fogódzókat a házasság nehéz idején (a keresztyén könyv mintegy 20 oldallal hosszabb, de tartalma megegyezik).

Ezt látom csak útnak – ha hidat építünk. Ha nem bizalmatlanul, elkeseredetten keressük a hibákat a másik gondolkodásában (értsd: a keresztyének félnek a pszichológiától, a pszichológusok nem becsülik a sok ezer éves keresztyén értékeket), hanem keressük azt a közös utat, melyben megérthetjük hogyan lehetünk egymás segítségére a házasságok, családok gondozásában.

Második lépés

Sue Johnson elméletét és gyakorlatát egy olyan pszichológus gondolataira építette, aki az anya-gyermek kapcsolatban kutatta az ún. KÖTŐDÉS-ELMÉLETET, John Bowbly-nak hívják. A párterápiák során egyre inkább meggyőződött róla, hogy a felnőttek kapcsolataiban is igen erős ez a KÖTŐDÉS-SZÜKSÉGLET. Mert kapcsolatra vagyunk teremtve. S a szeretet-kapcsolat az egyetlen, ahol biztonságban érezzük magunkat ebben a félelmes, idegen világban. ”Legmélyebb ösztönünk egész életünkön át az, hogy találjunk néhány értékes személyt, akiket közel tudhatunk magunkhoz. A szeretett személyekkel való kapcsolat a biztonságos menedék, ahol megpihenhetünk és a biztos alap, ahonnan bátran és magabiztosan elrugaszkodhatunk. A szeretett személlyel való kapcsolat elvesztése fájdalmas, és a sebezhetőség elbizonytalanító érzésével jár…Az érzelmi elérhetőség és a másik fél jelzéseire és szükségleteire való válaszkészség nélkülözhetetlen a biztonságos szeretet-kapcsolathoz…” (39.o.)

„Amikor egy kapcsolat mélyrepülésben van, a férfiak jellemzően az elutasítottság, az alkalmatlanság és a kudarc érzéséről számolnak be, a nők pedig az elhagyatottság érzéséről és a kapcsolat hiányáról beszélnek. (…) A házasság megromlása azzal kezdődik, hogy egyre kevesebb benne az egymás iránti figyelmesség és meghittség. A konfliktusok csak később jönnek.” (59.o.)

DSC_4303

Mintha hallanánk a bűneset utáni átok figyelmeztetését a férfiaknak, akik azóta a kudarctól félnek: „legyen a föld átkozott temiattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed kenyered, míg visszatérsz a földbe.” S az asszonynak szólót, akik a kapcsolat elvesztésétől rettegnek: „Fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.” 1Mózes 3,14-19

Mondhatnánk, hogy a teremtési rend bűn általi megbomlásának természetes következménye, hogy a házasság sem működik úgy, ahogyan eredetileg tervezve lett (egy test, segítőtárs, nincs félelem és nincs szégyen a kapcsolatban: 1 Mózes 2,18-25).

Mi történik?

A legtöbb esetben a párok között kialakuló veszekedések valójában az eltávolodás elleni tiltakozások. Beindul a félelem, hogy elveszítjük, vagy a szégyen, hogy elrontottuk a szeretet-kapcsolatot. A gyötrelmes kard-ki-kard küzdelmekben, hogy ’Kinek van igaza?’ – valójában a mélyen megbúvó félelem és szégyen mozgat: „Számíthatok rád? Rád bízhatom magam? Jelen vagy számomra? Válaszolsz, amikor szükségem van rád, amikor hívlak? Fontos vagyok neked? Értékelsz, elfogadsz? Szükséged van rám, bízol bennem?” (51.o.)

Azaz a félelem indít be bizonyos folyamatokat, az „őspánik”. Van, aki kiabálva teszi ezt, van, aki elhúzódva, magába fordulva. Van, aki másokra mutogatva, a másikban hibát keresve. Ezek azonban semmit sem segítenek, sőt általában még jobban eltávolítanak minket egymástól. „A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet!” (1 János 4,18)

Három viselkedési mintán érdemes elgondolkodni: elérhetőség, válaszkészség, érzelmi bevonódás a kapcsolatba. Mindkét fél eljuthat a kérdésekig: El tudlak érni? Azaz tudok még a szemedbe nézni, akár hosszabb ideig is? Bízhatok abban, hogyha kimondom az érzéseimet, akkor nem védekezésből válaszolsz, hanem elfogadod, hogy most bennem ez van? Azaz tudsz velem együtt hallgatni, s bátorítasz azzal, hogy ott maradsz velem? Érzelmileg hajlandó vagy te is őszinte lenni? Megkeresni, hogy benned is milyen indulatok, félelmek, szégyen munkál? Tudunk nyíltabban beszélni magunkról egymásnak? Vállaljuk félelmeinket és szégyenünket egymás előtt?

folytatás a jövő héten