Tanácsadó szakpszichológus és három gyermek édesanyja vagyok.
Diplomámat a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakán szereztem, szakképzésemet pedig az ELTE Pedagógia és pszichológia karán, krízispszichológia szakirányon végeztem.

Segíteni, jelen lenni, meghallgatni, cselekedni mindig is fontos volt számomra. Kiskoromtól segítő pályára készültem, végül pszichológus lettem. Jelenleg a kecskeméti Család- és Gyermekjóléti központban dolgozom, emellett több kecskeméti egyesületnél végzek pszichológiai tanácsadó munkát.

Vallom, hogy az embereknek többet kellene foglalkozniuk lelki egészségük megőrzésével, visszaszerzésével. Ezért rendszeresen tartok előadásokat, elsősorban érzelmeink megismerése, kezelése és érzelmi evés témában.