Nicholas Carr: Hogyan változtatja meg agyunkat az internet?
A sekélyesek kora
HVG könyvek, Budapest, 2014

„Az elmúlt évben az a kellemetlen érzésem támadt, hogy valaki, vagy valami megbabrálta az agyamat, átstruktúrálta a neurális hálózatot és átprogramozta a memóriát. Amennyire meg tudom állapítani, nem butulok, de az agyam változik. Már nem úgy gondolkodom, mint régen.” – ezzel a meglepő mondasorral kezdődik a könyv, mely alapvetően a bennünket érő információk hatásaként a konkrét agyi változásokat taglalja. Kifejezetten az internet használat által. Ez a rendkívül olvasmányos mű komoly kérdéseket vet fel a postmodern ember szellemi állapotára vonatkozóan.
„A világháló mérhetetlen gazdagságáért cserébe – amelyet csak az állandóan kötekedők nem akarnak meglátni – viszont le kell mondanunk, amit Karp a ’régi lineáris gondolkodási folyamatunknak’ nevez.” Kérdés, hogy ez a kapkodó, állandó mozgásban lévő keresés, mely minden információt szabadon kezel – vajon valóban eljut-e a fejekben az információk összegzéséig?
A „szellemi érés” folyamatát is leírja a szerző, több nagy gondolkodó elme életének felvázolásával, majd az idő és a térképek használatának leírásával az ember hatalom kiterjesztését jelzi egyfajta „szellemi technológia” igényére. Szerinte a térkép és az óra használata megváltoztatta a nyelvet is. S lehetőséget adott a világ értelmezésére, s az írás-olvasás általános tanítására. Az „elmélyült olvasásra” felépült egy hatalmas világbirodalom, a „Gutenberg galaxis”. Majd idézi Lee de Forest találmányáról – az „audioncsőről”(1906) – írt jóslatát: „Ez a kis makk, amelyből az a hatalmas tölgyfa nőtt, amely ma az egész világot átfogja.” S valóban a jelerősítő audioncsőnek köszönhetően lehetőség nyílt a nagy távolságú, vezeték nélküli adatátvitelre.
A digitális számítógép tömeggyártásának beindulása (1954) meghozta a maga áldozatait is. Alan Turing egy mérgezett almával öngyilkos lett – az Apple számítógépek „almája” ennek emlékét őrzi. Az internet azonban a számítógépnél jóval többet ad, hiszen kommunikatív eszköz. Összeköti a személyeket egymással, cégekkel, tudásalapú könyvtárakkal és a hírek változatosságával. „2008-ban a 18-55 év közötti felnőttek 27500 fős mintája körében készített nemzetközi felmérés azt állapította meg, hogy az emberek szabadidejük 30%-át online töltik.”
Hol is kezd átalakulni az agy? „A számítógép képernyőjén megjelenített, egyoldalas online szöveg hasonlónak tűnhet az egyoldalnyi, nyomtatott szöveghez. De egy webes dokumentum végigböngészéséhez teljesen más fizikai tevékenységre és érzékszervi ingerekre van szükség…azt is befolyásolja, hogy mekkora figyelmet szentelünk neki, és mennyire mélyedünk el benne.” És legtöbben – valljuk meg – szeretjük ezt a szabadságot, ezt a végtelen ’szörfözést’ a világhálón. Megszűnnek a sajtó nagy orgánumai, s a könyvkiadás monopóliuma is. A TV maga is lassan ’webes felületté’ válik: futó csíkokkal, párhozamos képanyaggal, hatalmas, mozgó háttérfelületekkel. Van olyan egyház, ahol a lelkészek arra bíztatják híveiket, hogy hozzák el telefonjaikat az istentiszteletre, hogy a blog-szolgáltatásokon keresztül bátorító üzeneteket küldhessenek nekik.
A szerző értelmezi a ’neuroplaszticitás’ fogalmát, mely agyunk képlékeny voltára utal. Az internetes olvasás elősegíti a feldolgozatlan felületes olvasást, s ezzel összezavarja a gondolkodást mert sokszor teljesen ellentétes érvelésekkel bombázza az olvasót. Az emberek befolyásolhatókká válnak, nem képesek elkötelezett döntésekre, folytonosan változnak. Az online-lét valójában átprogramozza idegi áramköreinket, mert „repetitív, intenzív, interaktív és addiktív” módon tálalja az információkat. Az újdonság-ingerek és a jutalmazás lájkjai mindennapos meghívások, melyek könnyen „laborpatkányokká” formáltak minket: „folyton azon munkálkodunk, hogy a társadalmi vagy szellemi táplálék apró falatkáihoz jussunk.”
Larry Page, a Google tulajdonosa szinte vallássá növesztette az információáramlás gyorsaságát, s az elérhetőség folytonosságát. Az emberi agyat is számítógéphez hasonlította, mely már elavult, s céljaként – 2000-ben – azt fogalmazta meg: „A mesterséges intelligencia lesz a Google végső változata.” A kijelentés sokatmondó és nyugtalanító. „A kultúra a szinapszisainkban marad fenn.” – e gondolat előrevetíti a következő század lehetőségét: „Fennáll a veszélye, hogy ’palacsintaemberekké’ válunk – szélesre és vékonyra nyújtva, miközben kapcsolatba lépünk azzal a hatalmas információs hálóval, amelyet puszta gombnyomásra elérhetünk…a memória – világhálóra – kiszervezésével a kultúra elsorvad.”
„Az a képességünk, hogy a különféle szerszámokkal egybeolvadjunk az egyik olyan tulajdonság, mely megkülönböztet minket, mint fajt…de agyunk már az előtt el tudja képzelni egy új eszköz használatának mechanizmusát és előnyeit, hogy az adott eszköz megszületne. Az eszközeinkkel kialakított szoros kötelékek két irányban hatnak. Ahogy a technológiák saját magunk kiterjesztéseivé válnak, mi is a technológiánk kiterjesztésévé válunk…ám minden eszköz korlátokat szab és lehetőségeket kínál. McLuhan írja: ’eszközeink a végén eltompítják azokat a testrészeinket, amelyet felerősítenek.’ –a szerző ennek magyarázatául idézi a Zsolt 115,4-8 verseit (!) az emberek gyártotta istenekről, a bálványokról.”
„Az elidegenedés az ár, amelyet a technológiákkal megfizetünk. Az elme eszközei felerősítik, másfelől pedig eltompítják a legintimebb, legemberibb természetes képességeinket – az érvelést, az észlelést, az emlékezést és az érzést.” „Ne engedjük, hogy a technológia ragyogása miatt belső kontrollunk ne vegye észre annak a lehetőségét, hogy énünk egy létfontosságú részét eltompítjuk.” – vonja le a következtetést.
Megvallja, hogy csak úgy volt képes megírni a könyvet, hogy ’lekapcsolta magát’ az online-táplálásról. De még ’vissza tudott állni’ az elmélyült olvasásra és gondolkodásra. Következtetésekre és az írás-fogalmazás kreatív művelésére. Egyfajta ’drogként’ beszél az internet előnyeiről, melyek elárasztanak bennünket. Ám ki is fárasztanak, s miközben emberek műveit olvassuk, emberekkel beszélgetünk, ott marad az elérhetetlen személy belső világa, mely a találkozás nélkül megoszthatatlan.
Hihetetlen érdekes olvasmány, igazi segítség saját magunk és diákjaink, a Z és az Alfa generációk gondolkodásának megértéséhez. Minden pedagógusnak, de szülőnek is szeretettel ajánlom. Felkészülés ez a XXI. század vívmányainak fogadására.
Olvassuk a könyvet egy árnyas padon, csendes parkban, hogy közben meghalljuk a madarak énekét, figyeljük a hangyák szorgos munkálkodását és engedjük, hogy az agyunk tárolja mindazt az élményt, ami nem mások képein, videóin keresztül érkezik hozzánk, hanem személyes életünket és lelkünket formálja – s ezzel a teremtés egészének részévé tesz újra. Mintha fellélegeznénk a gépek szorításából, hogy egyszerűen legyünk és örüljünk az életünknek.
Amellett, hogy szórakoztató, humoros és mélyenszántó, a könyv valódi tankönyv. Tudományos igénnyel megírt, ajánlott irodalom zárja, mintegy 5 oldalnyi terjedelemben (!). Igen széles jegyzet-bázis minden fejezethez, cikkek, tanulmányok, könyvek sokasága tárul szemünk elé: 36 oldalon (!) keresztül pontos idézet-jelzésekkel. S nem utolsó sorban 21 oldalnyi (!) név és tárgymutató segít az eligazodásban, akár utólag is rákereshetően az általunk idézni kívánt szövegrészre. Melyet nagy szeretettel ajánlok minden tanárnak és szülőnek, mert a sztorik diákjaik/gyermekeik körében népszerű lesznek!