VAN HATALMA RAJTUNK A SZOKÁSOKNAK?
Cikksorozat a nevelésről, mint szokások kialakításáról. II.
Joyce Meyer: JÓ SZOKÁSOK KIALAKÍTÁSA, ROSSZ SZOKÁSOK KITAKARÍTÁSA
(Immanuel Alapítvány, Szombathely, 2014)
című könyvének olvasása közben
Ebben a könyvben furcsa címmel szerepel a 3. fejezet: Az Isten-szokás. Mégis talán ez a legfontosabb szokás-kialakítási feladat, amit példaként kell felhozni, hiszen a gyermek azt fogja tenni legtöbbször, amit lát, s nem azt, amit mondunk neki.
Mi is ez az „Isten-szokás”? Ha imádsággal kezdjük az étkezést, ha imádsággal zárjuk a napot, ha természetes módon beszélünk Istenről, aki jelen van életünkben, ez lesz a számára az „Isten-szokás”. Ha rendszeresen olvasunk a Bibliából a családi együttlétek alkalmával, ha látja, hogy reggelenként mindkét szülő elkéri a napját Istentől, s olvassa a Szentírás éppen következő szakaszát; vagy hallja, hogy valakivel beszélgetve gondok vannak, s a szülők este imádkoznak ezért, akkor egy olyan légkör veszi körül, ahol Isten hívása szokássá vált. Ha rendszeresen beszélgetnek arról, hogy aznap mivel ajándékozta meg Isten őket, vagy mit tehettek ők másokért megelégedéssel, hálával alszanak el…
Valójában ez nem is egy „külön szokás”, hanem maga az élettér, amelyben egy család él. A nevelés során a gyermek megtapasztalja, hogy „Van, aki a szülei felett áll.” Ez nagy bizalmat ad neki, hiszen növekedése során egyre inkább észreveszi szülei hibáit, tévedéseit is. De ha látja, hogy van kitől tanácsot kérjenek, van, aki segít nekik bocsánatot kérni, ha elrontottak valamit, akkor megtanulja azt a felelősséget, hogy nem csupán egymásnak tartozunk azzal, hogy szeressük egymást, hanem Isten előtt számolunk el azzal, hogyan szerettük egymást.
Igen lényeges a következő fejezet a könyvben (4.fejezet): A rossz szokások kitakarítása. Ez egy család, vagy más közösségek élhetőségének egyik tényezője. Az, hogy vannak rossz szokások, mindenki tudja. Az, hogy el kell fogadnunk egymást olyannak, amilyenek vagyunk, szintén. Ám, ha a másik nem is igyekszik, nincs benne semmi készség a változásra, ha elvárja, hogy maradhasson olyan, amilyen – az egy idő után nagyon fárasztó mindenkinek.
De ha valaki fogadkozik, s minden alkalommal megígéri a változást – az sem sokkal jobb.
A valódi nevelés akkor kezdődik, ha a szülő a gyermek szeme láttára, őszintén szembenéz valamivel az életében, s munkához lát. Nem csak beszél erről, nem csak a szándékát nyilvánítja ki, nem csak a „holnaptól minden megváltozik” ígéretével bíztatja a családtagokat, hanem hozzálát.
A legfontosabb tanulás a gyermek számára ebben az a reménység, hogy: „Istennel minden lehetséges!” Még az is, hogy Apa ne igyon többet. Még az is, hogy Anya ne káromolja Istent. Még az is, hogy este ne vesszenek össze. Még az is, hogy ne késsenek el folyton az iskolából…
Fontos az elhatározás, hogy akár a többiek is segítsenek, hogy valami emlékeztesse őket…
…de a rossz szokások kitakarításában érdemes figyelembe venni azt a tanácsot is: „Szembesüljünk azzal, mennyire veszélyes és ártalmas folytatni.” (43.o.) Érdemes egyszer végiggondolni, hogy egy hónapban mennyibe is kerül a napi egy doboz cigaretta, vagy a napi két sör. Mi mindenre elég lehetne… Vagy végigszámolni, hogy a kulcsok keresése mennyi időt vesz igénybe, mert nincs helye a lakásban; a mosogatóban felhalmozódott edények mennyi kellemetlenséget jelentenek, miközben egymásra várnak a családtagok, hogy kinek kellene elmosogatni…vagy ha mindig cipőben megy be valaki a nappaliba – mennyivel kevesebbszer kellene porszívózni…
A rossz szokások lavinája elönthet egy családot, tönkre teheti sokak életét. Érdemes időben odafigyelni, hogy mi magunk dönthessük el mivel töltjük be az időnket, s ne a szokások hatalmasodjanak el rajtunk…olvassuk el a 45. oldalon olvasható tanácsokat is!
Tudjuk, hogy „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Péld 22,6)
Jövő héten folytatjuk…
Fodorné Ablonczy Margit