„Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Efézus 4, 31-32
Ha a mindennapok rohanásában odafigyelünk önmagunkra és a cselekedeteinkre, akkor észrevesszük, hogy sokféleképpen tudjuk megbántani egymást akaratlanul és szándékosan is. Ezek egy részén túl tudunk lépni, másik része pedig olyan sebeket hagy a szívünkben, amivel sokszor hosszú időn át küzdünk, hordozzuk magunkban. Ezekhez a sérelmeinkhez gyakran olyan indulatok is kapcsolódnak, mint a harag, a gyűlölet, vagy a megtorlás iránti vágy. Bibliai értelemben a harag az indulat fellobbanását jelenti, olyan érzelmeket, ami a másik ellen gerjed. Ennek elfojtása súlyos lelki folyamatokat idézhetnek elő. Az érzelmeink akkor is vannak, ha ezekkel mi nem tudunk azonosulni. De ez nem indok az indulatokból származó cselekedetekre. „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal.” (Ef. 4,26)
Van jogos sérelem, van helyénvaló harag, viszont a gyűlölet más. Erre úgy tekint a Biblia, mint tudatos cselekvés. Az eredeti szövegben a megvet, semmibe vesz kifejezések állnak. Ez már tervezett, tudatos folyamat. A megbocsátás az, ami különválasztja a kettőt.
A megbocsátás azt jelenti, hogy már nem akarom előléptetni magamat bíróvá, aki ítélkezni akar, sem ügyésszé, aki folyamatosan vádakat gyűjt a másik ellen, hanem elismerem, hogy kegyelemre szoruló bűnös vagyok. A megbocsátásra tekinthetünk lehetőségként, de Jézus parancsként fogalmazza meg a hívő emberek számára. A megbocsátás nem az érzések teljesítménye, hanem tudatos, akarati cselekvés. Hitből való engedelmesség.
Az eredeti szövegben azt olvassuk, hogy „legyetek egymáshoz kegyelmesek, ahogyan Isten is kegyelmes volt a Krisztusban”.
Aki hálás azért a kegyelemért, amit Istentől kapott, aki átélte azt, hogy Isten elengedte az adósságát, az képes lesz mások adósságát is elengedni. A harag és a keserűség lehúz, a megbocsátás felemel. A megbocsátás mindig győzelem önmagunk felett, és egyben Jézus győzelme bennünk.
Az tud megbocsátani, aki tisztában van azzal, hogy neki Isten mi-mindent megbocsátott már. A keresztyén ember többlete, hogy az emberi kapcsolatait képes az istenkapcsolatán keresztül szemlélni. Még azokat is, akik megbántották. Aki tudja, hogy Isten minden tartozását elengedte ott a Golgotán, annak kimondhatatlan hála van szívében, ezért képes lesz megbocsátani másoknak.