LelkesítŐ.hu
Edith Eva Eger
Vigaszra találni
MEGVÍGASZTALÓDÁS – MEGVIGASZTALTATÁS
„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” 2Korinthus 1,3-4
Sokszor foglalkoztatott a kérdés, hogy mennyire múlik az egyes személyen, hogy mikor és hogyan vigasztalódik meg egy veszteség után. Mennyire a környezet, mennyire az Isten-hit, mennyire az elvesztett kapcsolat személyes értéke a meghatározó.
Arra jutottam, hogy másként kell erről gondolkodni. Az emberi utak körbe-körbejárnak, s nem vezetnek sehova. Nem tudunk vigasztalni. Nem tudunk megvigasztalódni.
A veszteség természetes része az életünknek. „Elveszítjük” a 2 éves korunk kedves selypítését, lehullanak a legszebb falevelek, a hatalmas gyermekkori ház, melyet emlékezetünkben őrzünk „összezsugorodik” felnőttkorunkra…
Abban látom a gyász-megélések hosszas elhúzódásának okát, hogy hibás szemléletmód határozza meg az életünket: A „levésből” áttértünk a „birtoklás”-ba, s ez egyre inkább képtelenné tesz arra, hogy bármit elengedjünk, hiszen az hozzánk tartozik, az valójában „mi vagyunk”. Becézzük, megszólítjuk az autónkat, családtagként tartjuk számon állatainkat, az állandó irathalmazban őrizgetjük a lejárt útlevelet, mert olyan ország pecsétje van benne, ahova már nem juthatunk el…
Gyűjtünk élményeket, képeket, tapasztalatokat, könyveket – felállítjuk a saját „bakancslistánkat” – azaz feltételhez kötjük a boldogságunkat. A lemondás rémként jelenik meg és félelemmel tölt el, értéktelenség érzését kelti bennünk. Az, hogy csak vagyunk, túlélünk, megélünk, belső tartásunk van, helytállunk – elfáraszt és magányossá tesz, az értelmetlenség érzésével tölt el.
A jelen érthetetlen: feldolgozhatatlan mennyiségű vé
lemény és kaotikusan szivárogtatott információ között sodródunk. A jövő kiszámíthatatlan: egyszercsak feltámad egy vírus, bármely helyen természeti katasztrófák sora következhet be, kapcsolatok jöhetnek-mehetnek, valakiről kiderül, hogy eddig hazudott nekünk és magának is – így egyedül a múlt biztonsága marad. Akármilyen – az már elemezhető.
Annyi mindent elvesztettünk az elmúlt száz év során – együtt is és külön is, hogy most minden „birtokolt javunk” egyben a biztonságos határt is jelenti. A bőrünk kiterjeszkedett az általunk szeretett javakra és emberekre. És már nem bírunk – s nem is akarunk – többet veszíteni. Bármely veszteségtől való félelemmel rá lehet venni minket, hogy hova szavazzunk, hogy vegyünk egy „nekünk való” ásványt, hogy megfelelő divatszínekben járjunk. Ez azért veszélyes, mert ha a megvigasztalódás = békesség, szépség, biztonság, kiteljesedés stb. helye rajtunk „kívül” van, akkor függő helyzetbe kerülünk ezektől a külső értékektől. És a reklámok, s az emberek megítélése eszerint alakul: légy kisimított, divatos, gazdag, hajlékony, s mindegy, hogy belül mi van, csak „látszódj olyannak, mint a többiek”…
Kell-e mások elismerése, a siker az életben való boldoguláshoz? Megállító a celebek kábítószerfüggősége és sokak korai halála. Azt üzenik, hogy a birtokolt javak épp nem betöltik, hanem kiüresíthetik a lelket. Mi történik, ha James Bond is meghalhat? Mi történik, ha elvesztem „szerelmem tárgyait”[1]? A „jelentéktelenné válás” félelme hatja át kultúránkat. Olyan vákuum keletkezik, mely mindent beszippant, ami csak „ígéretes”, semmi sem lesz elég…
Néhány hete arról a szóról beszélgettünk egy női bibliaórán, hogy ELÉG. Próbálgattuk, kinek mi jut eszébe erről a szóról. Voltak, akik bibliai verset idéztek, voltak, akik egy kifejezést használtak: „Elég volt!” Mert az elég az lehet pozitív és negatív felhangú szó is. Megelégelni valamit, vagy elégedettnek lenni nagy különbség.[2]
S bennem összekapcsolódott az elég szó a megvigasztalódással. Pál apostol egyik legkevesebbet olvasott levele a 2. korinthusi levél, mely sok gyötrődés, szívbeli szorongás, könnyhullatás között íródott. Nem parancs, vagy eligazítás csupán, nem himnikus imádságok és hitvallásrészletek megerősítő bizonyossága, hanem egy lélek vívódása. Vajon elég-e? Elég-e a szenvedése, elég-e az alázata, türelme? Elég-e már a magánya, a sokszoros bántalmazás, meg nem értés saját népe részéről és az üldöztetés, a megkérdőjelezés a saját maga által alapított gyülekezetek részéről? Pál kérdésére maga az Úr felel: „elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség álta
l ér célhoz.” (2Kor 12,9) Csak a kegyelem – sola gratia, ahogy a reformátorok vallották. Elég ma is?
Elég ez a boldogsághoz?
Elég ez a megvigasztalódáshoz? Elég a megváltás ténye? Elég a feltámadás hite? Tényleg csak az ő ereje kell, s elég, ha bevallom és vállalom hitetlenségem, erőtlenségem, kudarcaim, s a veszteség miatti fájdalmam? Mit tudott Márta Jézussal való találkozás előtt és mit utána? Mit tudott Lázár feltámasztása előtt és mit utána?[3] Egyedül az írás – sola scriptura – ami megmarad.
Mi vezet a megvigasztaltatáshoz? A „boldogmondások útja”[4] – megrendítően mély előrejelzése ennek a folyamatnak. Lelki szegények, sírók, szelídek, igazságra éhezők és szomjazók, irgalmasok, tiszta szívűek, békességet teremtők, szenvedők = az élet vesztesei. Akik épp belátták, hogy nem sokat tehetnek, valójában semmit. A megélt, a nem letagadott, hiány; a megélt és nem elrejtett fájdalom; a megélt és nem leplezett veszteség – a gyógyítható. Csak megfelelő helyen kell keresni. Ahol megtalálható. Akinél az ígéretek nem szavak, hanem tettek, akinél az erő nem öncélú, ahol az igazság mértéke az Isten által szabott régi törvény.
„A hit egy palló, melyről mindaddig, míg rá nem kell lépünk, nem tudjuk, hogy megtart-e a szakadék fölött.”[5] Csak hit által – sola fide. Egy régi képre emlékezem: egy Dél-Amerikai városban a földrengés után kisebb-nagyobb repedések osztották részekre a várost. Aki járkálni akart annak hóna alá kellett csapnia egy pallót, mert sosem tudhatta, hogy a következő lépésnél milyen mélység tátong előtte…
Gyakorolnunk kell a tudatos jelenlétet. „Együtt ülni, egymással, a betegséggel és a halandó voltunkkal anélkül, hogy engednénk a kényszernek, hogy bármely részét megoldjuk vagy megváltoztassuk.”[6] A vigasztalódás ára a fájdalom vállalása. Hogy fájhat. Hogy fáj. Hogy emberlétünk része a fájdalom. Ahogy C. S. Lewis filmjében hangzott a felejthetetlen mondatpáros: „A mostani boldogság a majdani fájdalom része.” – „A mostani fájdalom a majdani boldogság része.”
Minden csak átmeneti. A jelen megélése – annak akár nehéz, akár áldott része – vezet a jövő felé, vagy elakadunk a múltban. Az örökkévaló – a jelenlévő – Isten akiben, akivel együtt a vigasztalódás és vigasztaltatás a miénk. Ahogyan a HK 1 kérdés/felelet mondja: „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított. Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek üdvösségemre kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.”[7] = solus Christus.
SDG
Fodorné Dr. Ablonczy Margit
[1] RÉ: 276/3
[2] Révész Szilvia: Elég jó nő, Harmat, 2020 – könyvét ajánlom jó szívvel.
[3] Jn 11, 1-45
[4] Gyökössy Endre: A boldogmondások margójára, Korda, 2018.
[5] Wolterstorff, Nicholas: Korai sirató, Harmat, 2012, 103.
[6] Eger, Edith Eva: Az ajándék, Open books, 2020, 53.
[7] ÚRÉ, Kálvin kiadó, 2021, 898.
A gyermek személyisége sérül…
Nagy port vert fel bizonyos körökben a Milyen jövő elé néz a kétapukás kisfiú? címmel néhány napja megjelent véleménycikkünk. Az írás egy örökbefogadott kisfiút nevelő homoszexuális férfi párral megjelent interjúra reflektált. A két férfit a cikk nem nevesítette ugyan, ők azonban magukra véltek ismerni annak soraiban, és részletes „válaszcikket” tettek közzé közösségi oldalukon. Állításaikra most dr. Pécsi Rita neveléskutató docens reagál, szakmai állásfoglalás keretében. A szakértő hangsúlyozza: a téma – érzékenysége miatt – nagyon gyakran érzelmi síkra terelődik, ezért ő részben az eddigi kutatások, részben a neveléstudomány eredményei alapján vonja le a következtetéseket, amelyeket ebben a témában nagy bizonyossággal leszögezhetünk…
1. A „nincs különbség” elmélete megdőlt
Úgy vélem, noha valóban nem volt szerencsés a véleménycikkben ennyire erősen érzelmi alapon felvetni ezt a kérdést, ugyanakkor az arra reflektáló „válaszcikk” állításaiban bőven van mit megcáfolni. Például:
még Amerikában is elenyésző azon egy háztartásban élő azonos nemű párok száma, akik gyermeket nevelnek – mindössze egy pár ezrelékes kisebbségről van szó.
Az az állítás, miszerint Magyarországon több száz ilyen pár létezik, semmilyen statisztikai adattal nem támasztható alá. A gyámügyi gyakorlatban évente (több évre visszamenőleg) mindössze egy-egy egyedülálló, örökbefogadásra jelentkező személy volt, és természetesen azok sem biztos, hogy homoszexuális párkapcsolatban élnek. Tehát mindenképpen egy törpe kisebbségről van szó a hazai viszonyokat tekintve is.
Paul Sullins, egy amerikai katolikus egyetem szociológusának kutatási eredménye szerint a homoszexuális párok által nevelt gyermekek kétszer annyi érzelmi problémával küzdenek, mint a heteroszexuális párok gyermekei, és ezek az érzelmi problémák nincsenek összefüggésben a homofóbiával – egészen más természetűek. Sullins egy 207 ezer fős, reprezentatív vizsgálat során 519 ilyen gyerekkel találkozott, és nem kevesebbet állít, mint azt, hogy megdőlt a „nincs különbség” elmélete, vagyis
az azonos nemű párok által nevelt gyermekek valóban hátrányban vannak a különneműek által neveltekkel szemben.
Sullinsén kívül számos más kutatás ugyancsak arra az eredményre jutott, hogy sokkal több mentálhigiénés probléma, sokkal több magatartászavar, tanulási zavar, depresszió, öngyilkossági gondolat, szerhasználat, függés, aszexuális vagy homoszexuális beállítódás tapasztalható az egynemű párok által felnevelt gyermekek körében.
2. A párkapcsolat stabilitása jóval sérülékenyebb a homoszexuális pároknál, mint a heteroszexuális kapcsolatokban
A szivárványos formációk instabilitása mára már sokszorosan igazolt tény. Gyakorló pszichológusok egyértelműen alátámasztják, hogy a homoszexuális párkapcsolatok sokkal lazábbak, a férfi-nő párkapcsolatokhoz képest azoknak a sokszorosa bomlik fel. Nagyon rövid ideig tartanak, átlagosan hónapokig, ritkán néhány évig. Természetesen itt azt is meg kell említenünk, hogy a heteroszexuális együttélések is jelentősen ingatagabb talajon állnak, mint a házassági kötelékek, és sajnos ez utóbbiaknak is nagy százaléka bomlik fel – tehát ezen az oldalon is van mit tenni. Mégis ki kell mondanunk, hogy
a gyermek személyiségfejlődése szempontjából az egyik legerősebb védőháló az anya-apa valódi szeretetkapcsolata.
Amikor ez meginog, és a szülők kapcsolata válságba kerül, azt a kisgyermek úgy éli meg, hogy a konfliktusnak bizonyára ő az oka. Számtalan esetben láthatjuk, hogy az anya vagy az apa újra párkereső fázisban él, ennek pedig rendszerint le kellene zajlania a gyermek születése előtt, hogy azután az új közös feladatok felé tudjanak fordulni.
Gyakori csúsztatás még, amikor a két egynemű felnőtt ember számára kielégítően működő együttélést és egy rosszul működő házasságot hasonlítunk össze, mondván, még mindig jobb a gyereknek egy homoszexuális pár környezetében felnőni, mint egy veszekedésekkel teli házasságban.
Forrás: Pixabay
Sajnos, amint a fentiekben említettük, minden második heteroszexuális házasság is szétmegy, tehát
a család, ahogy van, nagy veszélyben forog.
A szétesett családok gyerekei nagyon sérülnek, minden házasságban sokat kell dolgozni a kapcsolat folyamatos megerősítésén. A gyermekek felnövekedésének szempontjait tekintve én magam nem hiszek a „kulturált válásban”, ez a trauma minden esetben hosszan begyógyuló, kezelni való sérüléseket okoz a gyerekekben.
Mondjuk tehát ki, hogy a stabilitás szempontjából mind a hetero-, mind a homoszexuálisok között felnövekedett gyerekek sok oldalról veszélyeztetettek, de mivel a homoszexuálisok körében statisztikailag sokkal rövidebb az együttélés ideje, a gyerek lényegesen nagyobb veszélyeknek van kitéve.
3. Noha a homoszexuális párok sokszor hangoztatják, valójában nem a felnőttnek van szüksége és joga a gyerekre, hanem a gyereknek van joga és szüksége arra, hogy egészséges szülőpár mellett nőjön fel!
Gyakran halljuk, hogy a homoszexuális párnak is van joga gyereket nevelni. Ilyenkor fordítva ülünk a lovon, ezt a „nekem jogom van” gondolkodást az ún. „én+én+én” társadalom szülte, hiszen elsősorban nem a hetero- vagy a homoszexuális emberek joga a gyermekvállalás, hanem egyenesen a gyereknek van joga egészséges szülőpár mellett felnőni. Nem létezik „gyermekhez való jog”. Tehát abból kell kiindulni, hogy a gyereknek milyen fizikai-lelki-szellemi környezetre van szüksége ahhoz, hogy egészségesen nőjön fel. Még nemzetközi törvény is védi a gyermek mindenekfelett álló érdekét.
Nem a párnak van tehát joga a gyerekhez, hanem a gyereknek van joga anyához és apához.
A heteroszexuális szülők is súlyosan tévednek, amikor a saját elképzeléseiket akarják a gyerekből „kihozni”, nem engedik azzá válni, aki ő valójában. Ezek is beteg kapcsolatok, mert a szülők önzésből a saját érdekeiket, elképzeléseiket tartják a legfontosabbnak.
Mondjuk ki: látens önzés van minden olyan gondolkodás mögött, amelyben nem a gyerek egészséges felnövekedésének szolgálata a cél.
A gyereknevelés nem rólam, hanem a gyerekről szól. Az a fiatal, aki azt gondolja, hogy élheti tovább azt az életet, amit a gyermeke születése előtt, az nagyot téved. Világos, hogy a gyerek érkezése teljesen felfordítja az addigi életünket, a mindennapok részévé válik, előkerül a nemalvás, az állandó felügyelet, a felelősség. Az öröm csak ennek a szolgáló szeretetnek a gyümölcseként születik majd meg. Aki ehhez még nem tudott felnőni, az inkább ne vállaljon gyereket!
Mind a két nemből való mintával kell a gyereknek együtt élnie. Az érzelmileg is megközelíthető, szerethető férfi-női minta jelenléte a mindennapokban elengedhetetlen az egészséges fejlődéshez.
Nem kizárólag a nemi identitás megszilárdulása miatt fontos, hogy jelen legyen az ellenkező nemű szülő is. Szüksége van arra, hogy megtanulja, az azonos nemű szülő hogyan viszonyul a másik neműhöz. Az említett „kétapukás” pár esetében ez egyértelműen nem lehetséges.
Forrás: Pixabay
Az egyik legnagyobb szükséglet és egyben ajándék a gyerek számára az, ha tanúja a szülei közötti harmonikus kapcsolatnak, a két ellenkező nemű felnőtt egymást kiegészítő jelenlétének. A homoszexuálisok esetében eleve nem lehet egymást kiegészítő egység, mert két biológiailag egyforma emberről van szó. Felnőttként élhetnek akár harmonikus kapcsolatban is, de nem tudják a gyerek elé „példaként megélni” az egymást kiegészítő szülői egységet, a természet alaptörvényeiből adódóan nem tudnak ideális környezetet biztosítani a felnövekedő személyiség számára. A férfi-nő szülőpár az, amely a biológiai életet képes továbbadni, de a szellemi, lelki, a kiteljesedő személyiséget is képes felnevelni.
Az odaadás-befogadás módja, minősége más a férfi és más a nő esetében. És ezt a különbözőséget velünk születetten minden sejtünkben hordozzuk.
Lehet ugyan a biológiai adottságból fakadó természetünkkel szembe menni, de a gyerek személyisége ebben az esetben egészen biztosan sérül.
Az, hogy fiú vagyok-e vagy leány, genetikailag, biológiailag régen lejátszott „meccs”, mire megszületünk. Ezt az állítást eddig még senki nem tudta cáfolni. Ez egyszerűen nem egy választható dolog (leszámítva a néhány ezrelékes előfordulási valószínűségű – betegségnek számító – rendellenességet.) Hogy milyen hatások, milyen szerteágazó okok miatt alakul ki a homoszexuális beállítottság, azon lehet vitázni, de ettől független tény, hogy van, aki férfinak, és van, aki nőnek született.
A homoszexuálisok – mivel szembemennek a biológiai nemükkel – traumatizált helyzetben vannak, és ebbe a helyzetbe „hívják be” a még kialakulatlan személyiséget: a gyermeket. Az amerikai Mark Regnerus (NFSS) nagy mintás, követéses vizsgálatából is egyértelműen kiderül, hogy ez számos súlyos veszélyt rejt magában a későbbiekre nézve. Hogy csak az egyik, számomra legmegdöbbentőbb adatot idézzem,
az öngyilkos gondolatokat megfogalmazó fiatalok sokkal nagyobb számban fordulnak elő a homoszexuális otthonban nevelkedetteknél, mint a heteroszexuális környezetből érkezőknél. 24 százalék és 5 százalék az arány!
Ez irtózatosan nagy különbség.
Forrás: Pixabay
4. A gyermeküket egyedül nevelő szülők is problémákkal küzdenek
A jelenleg hatályos törvények értelmében örökbe fogadhat egyedül élő ember is gyereket, de azért azt mondjuk ki: az sem normális helyzet. Amennyiben egy házasság szétesik, akár meghal az egyik szülő vagy egyedül marad, a gyerek minden esetben átéli azt, hogy valami hiányzik. Ilyenkor az egyetlen szülő igyekszik ezt a hiányt pótolni, próbál olyan férfi vagy női mintát találni, amellyel valós kapcsolatban azonosulni tud a gyermeke.
Két egynemű örökbefogadó azonban nem fog keresni egy ellenkező nemű embert azért, hogy a gyerek át tudja élni a másik mintát. Éppen azzal vezetik félre a gyereket, hogy ez így kerek – pedig nem az, ezt minden vizsgálat bizonyítja. (Igen, ismert az „apukák” által felhozott vizsgálat is, de azok sajnos lényegesen szűkebb körben és kevésbé szignifikáns eredménnyel lezajlott kutatások voltak.)
Fontos látnunk, hogy ahhoz, hogy egy életképes élet megfoganjon, majd megszülessen, minden esetben egy férfi és egy nő kell: biológiailag egy rész férfi és egy rész nő. Ezt programozza a természet, nem vitatkozhatunk vele, ez biológiai törvény. Nem párbeszéd kérdése.
Ugyanígy van ez a szellemi, lelki életben is, a gyerekeknek nem kettő „darab” szülőre van szüksége, hanem két minőségnek az egybeépülésére.
Ez a természetes gyökér. Ezzel szembemenni mindenképpen a természettel való szembefordulást jelenti. A természeti törvényekkel való szembefordulás az élet elsorvadását jelenti, gondoljunk bármilyen egyszerű példára. Megtehetjük, hogy nem alszunk, vagy nem eszünk eleget, de ezeknek egy idő után súlyos következményei lesznek. Lehet valaki bármilyen ügyes, és elhatározhatja, hogy ezentúl kézen, vagy inkább csak egy lábon jár…
5. Az ember spirituális lény
Minden kétséget kizáró alapelv az, hogy a természetfeletti a természetesre épül.
A család nem csupán biológiai képződmény, hanem szellemi funkciókat is betöltő, spirituális minőség is. Nem jöhet létre természetes alap nélkül.
6. A biológiai szülők sokkal eredményesebbek a nevelésben, mint az azonos neműek
– ezt állítja Paul Sullins tanulmánya egy majdnem 3000 fős minta alapján. Azért is lehetnek sikeresebbek a jól működő családokban felnövekedett gyerekek, mert a homoszexuális párok együttléte problémásabb. Ezt a problémás légkört „lélegzi” be a gyerek, ami visszaveti mind a tanulásban, mind a teljesítményben – mint ahogyan egy zavaros hátterű családból érkezve is gyengébben teljesítenek a diákok. Nem természetes a működés, így folyton bizonygatni kell, hogy jó… Sok szempontból nem tudja megteremteni a természetes elevenséget, ami egy heteroszexuális családban magától értetődő.
Megismétlem: a teremtés által minden sejtünkbe beleírt program az, hogy minek születünk.
Jézust a Teremtő belehelyezi egy családba, József mellé, pedig nem is ő a biológiai apa, és mégis egy férfi és egy nő egységének védelmére bízza már születése előtt. A Teremtő egyik hatalmas üzenete, hogy egy férfi és egy nő szövetségi egysége az, ami életet teremt minden szinten.
A gyerekbe oltott természetes vágyakozás is az, hogy anyja és apja legyen. Ha elzárjuk ezt a természetes vágyakozását két egyneművel, és folyamatosan azt bizonygatjuk, hogy ez így normális, akkor megfosztjuk a saját nemi identitásának életet teremtő lehetőségétől.
Tán ez lehet az oka annak a kutatási eredménynek is, hogy az ilyen környezetben felnőtt gyerekek körében sokkal több a nemi identitásában tévelygő – mert hiszen nem kapott szilárd alapokat. A háborúban elvesztett szülő hiányában annak idején sok gyereket a nagyszülő, a nagynéni nevelt fel, de a gyerek érezte a biológiai szülő elvesztésének fájdalmát, észlelte a hiányát – és az egész nagycsalád igyekezett valamilyen módon pótolni azt.
7. Egy jó házasságban az együttműködésből új szellemi minőség születik
Minden ember természetes vágya, hogy megtalálja a párját. A teremtéstörténet ezt (minden kultúrában!) nagyon pontosan leírja:
alkotok mellé segítő társat, nem ugyanolyat, hanem aki hozzá illő. „Saját képére teremtette őt, férfinak és nőnek”.
Az Isten arca, Isten képmása – tehát a teljesség, a harmónia, az egység: a két minőségből összetett férfi és női arc. Az élet parancsa, az élet természetes kibontakozása ebben a férfi-nő szövetségben a legteljesebb. Az önmagunk átadásában és a másik elfogadásában rejlő igaz emberi boldogság itt a Földön a legtökéletesebben a házasságban teljesedhet ki.
A teremtés sokszorosan aláhúzza a férfi-női egység megkerülhetetlenségét.
Isten hatalmas szabadságot adott az embernek mindenben, de ebben a kérdésben NEM!
Itt nincs választási lehetőségem, hogy a gyermekem hogyan jöjjön létre, sem abban, hogy milyen nemű legyen, és abban sem, hogy a felnövekedésben ez a két entitás ne legyen jelen!
Nem lehet tehát cél az, hogy szembemenjünk a teremtés rendjével, mert annak súlyos, beláthatatlan következményei lesznek.
8. Kétnemű párra van szükség az egészséges gyermeki fejlődéshez
Fájdalmam az, hogy ha ezt kijelentjük, akkor ezt a homoszexuálisok támadásnak veszik. Ez nem támadás, hanem a természet rendjéhez való igazodás. Nem akarunk senkit támadni – sérülékeny ez a helyzet, és óvatosan kell a témához nyúlni, mert nyilván minden történet mögött érzékeny emberek állnak.
Amikor azt állítjuk, hogy a gyermeknek férfi és női minőségre is szüksége van, akkor ezt a heteroszexuális pároknak is mondjuk!
Nekik is azt üzenjük, hogy bizony tenni kell a kapcsolatok minőségi megőrzéséért, abba munkát kell fektetni, önmagától nem lesz harmonikus, és sajnos minden család szétesésekor sérül a gyermek. Óriási mindannyiunk felelőssége! A gyermeknevelés véleményem szerint a legösszetettebb, de egyben a legtöbb alkotó örömet is jelentő emberi kihívás – amihez ugyanakkor mindannyiunknak fel kell nőnünk.
👉 Ajánlott oldalak
Mind&Spirit blog
Dr. Domján Mihály blogja
Gyökössy Intézet
Lelkigondozói és Szupervízori szolgálat
Család.hu
Cikkeink 🧾
Család 🏡
Házasság 💍
Önismeret 🔑
Gyermekek 🐣
Kamaszok 🤳
Nevelés ✋
Könyvajánló 📖
Riport 🎤
a Lelkesítő csapat
Mi az, hogy LelkesítŐ?
Kecskeméten a LelkesítŐ Ökumenikus Családterápiás Műhely elkötelezte magát, hogy keresztyén értékek mentén vállaljon családterápiát.
Archív felvételek
Tekintse meg az előadásokról, alkalmakról készült felvételeket itt:
