A szó elszáll, a seb megmarad
Interjú Tapolyai Emőkével
A szó elszáll, az írás megmarad – tartja a mondás. Sokszor azonban a papír rég megfakult már, míg egy-egy fájó mondat évtizedeken, sőt akár egy életen keresztül is elkísérhet minket. Adjuk és kapjuk a szavakat. Vannak olyanok, amelyek erőt és bátorítást adnak, és amelyekbe kapaszkodva önmagunk határait is túllépve hihetetlen dolgokra leszünk képesek. De akadnak olyanok is, amelyek elbizonytalanítanak, megbénítanak, lehúznak. Rejlik-e „teremtő erő” a szavakban? Befolyásolhatják-e a kimondott gondolatok mások sorsát vagy akár a saját életünk alakulását? És vajon lehet-e ezeket a sorsrontó mondatokat „hatástalanítani”? – erről beszélgettünk Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológussal.
Valóban akkora jelentősége van annak, hogy mit mondunk magunknak vagy másoknak? Lehet-e a szónak „teremtő ereje”?
Véleményem szerint az emberiség történetét három domináns mondat határozza meg. Az első az Édenkertben hangzik el: „Csakugyan?” A bizalom megkérdőjelezése, a bűnbeesés első indítéka ez a rövid kérdés, amely megrendítette Isten és az ember kapcsolatát. A következő a keresztfa üzenete: „Elvégeztetett.” Egyetlenegy szó, mégis teremtő ereje van: a jövőkép, hogy minden új lesz. A harmadik mondat pedig Jézus menybemenetelekor hangzik el: „…én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Az ígéret, amely megoldást és reményt hoz mindenki számára. Tehát van-e teremtő ereje a szónak? Isten szavának mindenképpen.
Ha azt próbáljuk meg körüljárni, milyen hatással lehetnek másokra a mi szavaink, gondoljunk a Példabeszédek könyvére, amely számtalanszor figyelmeztet rá, hogy fékezzük a nyelvünket, vigyázzunk arra, amit kimondunk. Bántalmazott pácienseim gyakran említik, hogy maga a fizikai bántalmazás nem is fájt igazán, de amit az elkövető közben mondott, azt nem tudják elfelejteni, az ellen ma is küzdenek. A szóval ugyanis olyan mélyen érinthető meg az emberi lélek, amilyen mélyen semmi más nem érint: egy-egy mondat akár életünk minden napján elkísérhet bennünket.
A kimondott szó hatalma
Befolyásolhatják-e ténylegesen a kimondott szavak mások sorsát vagy a sajátunkét? Például amikor a házasság kezdetén az ifjú asszony viccesen megjegyzi, hogy úgyis el fognak válni, vagy amikor egy pedagógus a diák füle hallatára azt mondja, nem lesz ebből a gyerekből semmi?
A kisgyermek még nem igazán tudja mérlegelni, hogy mit higgyen el, és mit ne. Ha például az édesapja azt mondja rá, hogy csúnya, akkor azt így fogadja el, hiszen „apa mondta”. Ha pedig azt hallja tőle, hogy ő gyönyörű, akkor biztos benne, hogy nincs nála szebb a világon. Azonban ahogyan érünk és önállósodunk, mérlegelni kezdjük a szavakat. Amikor például elhisszük, hogy semmire sem vagyunk jók, hogy el fogunk válni, akkor ezek gyökeret vernek bennünk. Vagy elkezdünk görcsösen küzdeni ellenük, és akár szélsőséges szintekig is elmegyünk például a bizonygatással: lám, mégis lett belőlünk valaki. Vagy elkezdünk mindezek tudatában élni. Ha például azzal számolunk, hogy úgyis elválunk, kétszer is meggondoljuk, hogy bocsánatot kérjünk-e a társunktól, és eleve úgy rendezzük az anyagiakat, az életünket, hogy mindig függetlenek maradjunk, nem adjuk át magunkat a teljes intimitásnak. Teremtő ereje volt-e a szónak? Igen, mert elhittem, és elkezdtem így viszonyulni a dolgokhoz, erre alapoztam az életemet, a döntéseimet, e szerint éltem.
Egy szociológiai kutatás során a szerzett házasságokat – amikor a szülők választják ki a gyermekük párját – és a szerelemből kötött frigyeket hasonlították össze. A tanulmány meglepő eredményt hozott: a szerzett házasságok esetén az elégedettségi szint hasonló vagy még magasabb volt, mint a szerelmi házasságoknál. A kutató magyarázata szerint ugyanis amikor egy szerelmi házasságban konfliktus alakul ki, a felek gyakran azon kezdenek el gondolkodni, vajon jól választottak-e, nem kellett volna-e inkább valaki más mellett dönteniük. Amikor hasonló vita alakul ki a szerzett házasságban, a pár tagjai kölcsönösen mérlegelik: bár csúnyán összevesztem vele, a helyzetet meg kell oldanom, mert ezzel az emberrel fogom leélni az életemet. Lám, van hatalma a kimondott szónak!
Említette, hogy a kisgyermek kezdetben még feltétel nélkül mindent elhisz a szülőnek. Ezek szerint a nekik szánt szavainknak különösen nagy jelentőségük van.
Így van. Úgy gondolom, hogy a gyermekeink orientálása már a névadásnál elkezdődik. Amikor Istentől a gyermekünket megkapjuk, és nevet választunk neki, ne csak a név hangzására figyeljünk, hanem arra is, mi a szó jelentése, üzenete, mit szeretnénk örökségül hagyni neki. A másik: tudatosítsuk, hogy a szülő a gyermeke lelkében minden szavával identitást ültet el. Ha erre valóban figyelnénk, egészen biztosan kevesebb veszekedés lenne a családokban, és kétszer is meggondolnánk, mit mondunk. Minden szülőt arra biztatok, hogy a legnagyobb indulatában is próbálja meg késleltetni a haragját, és gondoljon arra, hogy a gyermeke lelkében milyen nyomot hagy ezzel. Számos olyan anorexiás fiatallal találkoztam, ahol a családban például a szülő rendszeresen megpaskolta a gyermeket, mondván, hogy „Milyen kis husis vagy!”, vagy mások előtt viccesen megjegyezte: „Na, gurulj ide, szívem!”. Lehet, hogy ami jó poénnak hangzik egy társaságban, mert mindenkit megnevettet, a másik lelkében maradandó kárt okoz.
Az egyik legmegdöbbentőbb esetem egy fiatalember volt, akinek az ikertestvére jó kézügyességű, rátermett fiú, ő viszont magába húzódó, elmélkedő típus volt. Az apja azt mondogatta neki: „Melyik asszony bízna benned, te még apának sem vagy való!” Felnőtt férfiként jött el hozzám. Az ikertestvére addigra többgyermekes édesapa lett, ez a fiatalember pedig feleségül vett egy elvált, hatgyermekes asszonyt. Az lett ugyanis a meggyőződése, hogy nem lehet gyermeke, ezért bebiztosítva magát, belemenekült ebbe a házasságba. És mivel úgy gondolta, ő apának sem jó, őmellette egy nő sem bírná ki, úgy is élt a feleségével, hogy elváljanak. A legmegrázóbb a történetben, hogy miután különköltöztek, mind a hat gyermek továbbra is apjaként kezelte a férfit, sőt jobban bíztak benne, mint a vér szerinti szüleikben, elsőként vele osztották meg életük nagy eseményeit. És ezt a férfi addig nem is vette észre, amíg a terápia során nem tudatosult benne.
Persze számos ellenpélda létezik arra is, amikor a szülők a szavaikkal olyan lökést képesek adni a gyermekeiknek, hogy a lehetetlen is lehetségessé válik. Gondoljunk csak a mostani olimpián szereplő dél-afrikai atlétára, Oscar Pistoriusra, akinek kisgyermekkorában mindkét lábát térd alatt amputálták. Ő egy interjúban azt mondta: úgy nőtt fel, hogy végig azt sugallták neki, ugyanolyan, mint a többi gyerek. És ez a férfi annyira hitt magában, és annyit dolgozott ezért, hogy művégtagokkal futó versenyzőként bejutott az olimpikonok közé, elképesztő akaraterejével és kitartásával kivívva az egész világ elismerését. Hát van a szavaknak erejük? Ha a gyermekeinkben olyan identitást ültetnénk el, hogy „hiszek benned, csak csináld, meg tudod tenni, a hiányosságaidat pedig Isten megáldja, és veled van a világ végezetéig”, hiszem, hogy egy más nemzedék nőne fel.
Felnőttként is előfordul, hogy valaki olyan alaptalan kritikát kap, olyan verbális bántalmazás éri, amely után nagyon nehéz újra felkelni a padlóról.
Sajnos sok olyan embert látok, aki mindent elhisz. Nekem mint érett, gondolkodó, önálló felnőttnek felelősségem átgondolni, hogy amit meghallok, azt beengedem-e a lelkembe vagy elutasítom. És hogy miként dönthetjük el ezt? Először is mérlegeljük, hogy amit mondtak nekünk, az fedi-e a valóságot, mennyi realitása van. Ezután nézzük meg, mennyire épít ez bennünket. Végül pedig gondoljuk végig, hogy mennyire egyezik ez Isten Igéjével. Ha például azt mondják nekünk: „Te egy értéktelen senki vagy!”, gondoljunk csak bele: aki drága áron vétetett meg, akibe Isten a saját lelkét lehelte, az nem lehet értéktelen senki!
Önbeteljesítő jóslatok
Ha már arról beszélünk, mit engedjünk be a lelkünkbe és mit ne, talán érdemes szót ejteni az egyre divatosabb horoszkópkészíttetés, jóslás hatásairól is. Milyen káros következménye lehet például egy jóslat meghallgatásának? Lehet-e ennek valós befolyása az életünkre?
Nem véletlenül óv minket Isten Igéje a jóslástól, amely nagy veszélyeket rejt magában, komoly lélektani következményekkel járhat. A jóslás ugyanis racionális valóságként állítja elénk a megfoghatatlan jövőt, s ez már önmagában is zavart, zaklatott lelkiállapotot idéz elő. Ráadásul mivel ezek legtöbbször negatív eseményeket vetítenek előre, elkezdünk valami megfoghatatlantól rettegni, sőt várakozni annak bekövetkeztére, s ez fokozza a szorongásunkat. Mindeközben egyre inkább úgy élünk, mintha a megjósolt esemény biztosan valósággá válna: így ha erre nem is lenne reális esély, akkor is képesek vagyunk mi magunk megt
eremteni. Ami ugyanis a tudatunkban el lett ültetve, az szép lassan növekedni kezd.
Például azt jósolják egy asszonynak, hogy a férje három év múlva meg fogja csalni. Bár az illető ezt nem veszi komolyan, amikor a férj rendszeresen késik a munkából, egy idő után eszébe jut a jóslat. Amikor a férj türelmetlenebb vele, azt gondolja, lehet, hogy már van is valakije. És lassan elkezd úgy viszonyulni a társához, mint aki valóban megcsalja őt, és a féltékenységével, a gyanakvásával, a gorombaságával, az érthetetlen viszonyulásával szabályosan belekényszeríti a férjét egy másik nő karjaiba. Utána pedig igazolva látja: a jóslat valóra vált. Sajnos hasonló helyzetek egész sorával találkozom nap mint nap a munkám során.
Vannak persze olyanok is, akik megpróbálják ezt ártalmatlan játéknak beállítani, bagatellizálni, ám döbbenetes módon amikor elérkezik a megjósolt esemény bekövetkezési ideje, a memória akár évtizedekkel később is váratlanul előhívja. Nincs az a komputer, amely képes megérteni és túllicitálni az agy működését: amit valaha hallottunk, azt nem veszítjük el, jóllehet, az előhívását nem mindig tudjuk szabályozni.
Hatástalanított mondatok
Lehet-e ezeket a sorsrontó szavakat a tudatu
nkban „hatástalanítani? Mit tegyünk, ha például akaratunkon kívül jósoltak nekünk?
Ilyenkor a sötétség ellen a világosság fegyverével küzdhetünk, azaz mondjuk el valakinek – egy bizalmas jó barátnak, lelkésznek, lelki vezetőnek vagy egy szakembernek –, ho
gy mit mondtak nekünk, mitől félünk! Hiszen minden kibontott tabu, minden megbeszélt titok a hatalmát veszíti. Ezután – mivel itt egy spirituális dimenzió is jelen van – határozottan meg kell tagadni és imádságban Isten elé vinni. És amikor kimondjuk az áment, őszintén higgyük is el, hogy Isten hű és igaz, és velünk van a világ végezetéig. Valahányszor eszünkbe jut a jóslat, emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy Istennel ezt lerendeztük, előtte ezt megtagadtuk, és hogy mi az ő Szentlelke oltalma alatt állunk. Jézus nevére tényleg meghajlik minden térd! Olyan ez, mint amikor este a rettegő kisgyermek szobájában felgyújtjuk a lámpát, és megmutatjuk neki, hogy a félelmetes árnyék a falon egy parányi játék felnagyított képe csupán: a félhomályban rosszul esett rá a fény, azért tűnt olyan óriásinak és ijesztőnek.
Tapasztalt-e olyan drasztikus fordulatokat, amikor valaki mindezeket elhíve képes volt változtatni akár évtizedes rossz beidegződésein vagy az életén is?
Nem tapasztaltam, hanem napi szinten tapasztalom. A gondolataink a benn
ünk elültetett szavakból születnek. Amikor az emberek nemcsak a racionalitás, hanem Isten Igéje szerint is mérlegelik a meggyőződéseiket, tényleg újjászületnek. Olyan megváltozott életeket látok, hogy teljes szívemből állítom, lehet újat kezdeni: Isten legnagyobb ajándéka az ember számára, hogy minden újjá lesz. Ahogy Ezékiel próféta könyvében is meg van írva: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” Ennek az üzenete nemcsak az, hogy a bűnösből megszentelt lesz, hanem hogy a sebzettből gyógyult, a sebből heg, a meddőből anya, a gyászolóból megnyugvó lehet. Pál apostol mondja a Rómaiakhoz írt levélben: „változzatok meg értelmetek megújulásával”. Ha józanul átgondoljuk a meggyőződéseinket, egyenként megvizsgáljuk magunkban és Isten elé visszük őket, teljesen új élet kezdődhet bennünk!
Family 2012/4
Mélybenéző – Kolos Emőke riportja