https://www.csalad.hu/csaladban-elni/egymasra-tamaszkodo-cserepek-a-hazteton-avagy-nagyszulok-a-csalad-eleteben
Az eredeti riport itt olvasható:
Egymásba kapaszkodó cserepek a háztetőn, avagy nagyszülők a család életében
A nagyszülő-unoka együttlét egy különleges kapocs: szerencsések azok a családok, ahol rendszeresek a találkozások. De miért jó, ha a nagyinál van a gyermek? Fodorné Ablonczy Margit református lelkész-pedagógus-családterapeutával erről a biztonságos, szeretetteljes, értéket adó kapcsolatról beszélgettünk.
Mi a nagyszülő feladata?
- Szerencsés vagyok, mert a kilenc testvérem már mind nagyszülő, így a hivatásomon túl a családban is gyűjthetem a tapasztalatokat. „A nagyszülőnek addig tart a felelőssége, amíg nála van az unoka” – szokta mondani egyik bátyám, és valóban, az unokákat „csak” szeretni kell, nem kell nevelni. Ám a szeretet a legjobb nevelés, hiszen ez változtat rajtunk a legtöbbet, és hozza ki belőlünk a legjobbat! De ahogy az emberek sokfélék, úgy a nagyszülők és a gyerekek is. A nagyszülő szerepe a gyerekek kora szerint is változó, és családonként is más és más. A kisgyerekes családnál legtöbbször főzéssel, vasalással, gyerekvigyázással tevékenyen be kell segíteni, addig a nagyobb gyerekeseknél inkább a „taxizás”, a nyaraltatás és a tanulásba való besegítés jelenti a támogatást. A nagyszülők biztonságot jelentenek, hiszen – ha segítőkészek – minden saját dolgukat félreteszik, és bármikor elérhetőek, ha szükség van rájuk. A szülők számára lélegzetvételt jelentenek, mert marad idejük a rohanásban önmagukra. A nagyszülő a szülő számára bátorítás is: nem kell mindent jól csinálni, mert az élet sok olyan „ismétlést” hoz, amelyben bármit újra lehet kezdeni.
Nem egyszerű minden unokát egyformán szeretni…
- A csecsemő, az óvodás, az iskolás és a felnőtt korú unokáknál más-más szerepe van a nagyszülőnek! De azt is érdemes megfontolni, hogy akármilyen furcsán is hangzik – az unokák a nagyszülőkkel együtt „öregszenek”. Fontos, hogy a kezdetektől fogva beszélgessünk az unokákkal, érdekeljen minket az életük akkor is, ha fordítva ezt nem érezzük! A cél az, hogy a nagyszülők társaságában az unokák minél inkább önmaguk lehessenek. Bírálat helyett biztassuk őket, semmiképp se azzal foglalkozzunk, hogy mit csinálnak másképp, mint az nekünk tetszene..
Az együttlét közben a nagyszülő is jól érzi magát, igaz?
- Szerintem a nagyszülők jóval többet kapnak az unokáktól, mint amit ők adni tudnak nekik… A nagyszülőség boldogság és nyugalom. Szemlélődés, rácsodálkozás az unokák viselkedésére úgy, hogy közben nem érezzük azt, hogy „nevelnünk kell”. A nagyszülő az együttlétek során elolvadhat a gyermeki öleléstől, a „Szeretlek Mami!”-tól”, mert tudja, hogy a gyerekek részéről ez a mondat a feltétel nélküli szeretetet jelenti. Adhat-e valami ennél végtelenebb boldogságot és szabadságot? De a nagyszülőség mindazokat a lehetőségeket is előhozza, amiket a gyermekeink nevelésekor valamiért kihagytunk: az unokákkal okosabban, tudatosabban, türelmesebben és odafigyelőbben tudunk foglalkozni. Ráadásul még a szőnyegen is hajlandóak vagyunk velük órákig játszani…
A gyermeknek jó, ha minél több időt a nagyszülővel tölt?
Ha a szülőknek a munka miatt kevés idejük marad a gyerekekre, azt pótolhatják a nagyszülők! Tanulhatnak, játszhatnak, kirándulhatnak és alkothatnak együtt. Kertészkedhetnek, írhatnak, olvashatnak, főzhetnek, rajzolhatnak – minden belefér az együttlétbe, és közben észrevétlenül megtörténik a biztonság, a szeretet és az értékek átadása. Magunkat és az időnket az unokáknak átadni – ideálisan ez a nagyszülő feladata! A gyerekek elsősorban az erős élményeket, az ismétlődő vagy hiteles értékeket veszik észre, és ezeket viszik tovább. Ilyen a szeretet, a közösen töltött minőségi idő, a személyes figyelem, a szigor, a biztatás, a megerősítés, a hit megélése, vagy a kiállás valami mellett. Ezek olyan maradandó dolgok, amikre a gyerekek emlékezni fognak akkor is, ha ezek az emlékek nem csupán pozitívak.
A nagyszülő ott van a család életében, amióta világ a világ…
- Sok szempontból válasz lehet erre a cserepes tető képe. Ha a tető cserépsorait nézzük, akkor minden generációt tekinthetünk egy-egy sornak, amelyik a felette és az alatta rakott sorokhoz kapcsolódik szorosan. Azonban a felette és alatta álló sorok csak rajta keresztül csatlakoznak egymáshoz! Kibontva a metaforát: a szülőnek közvetlen hatása van a gyermekre, a nagyszülőnek közvetett. Ha azonban elmozdul egy cserép a helyéről, ott a felette és az alatta lévő cserép is másként terhelődik – mindig a középnemzedékben élő felnőtteknek van a legnagyobb felelőssége. Nekik kell megfelelő kapcsolatot kialakítani szüleikkel és gyermekeikkel is, és ők határozzák meg alapvetően azt is, hogy gyermekeik milyen kapcsolatban lesznek a nagyszülőkkel. Hogyan beszélnek róluk a gyerekek előtt? És hogyan élik meg a nagyszülők látogatását és azok igyekezetét? De tény, hogy azoknak a bizonyos cserepeknek mindenképpen szükségük van egymásra!
A gyerekek mind a négy nagyszülőt ugyanannyira igénylik?
- Minden embernek két szülője, négy nagyszülője és nyolc dédszülője van. Ezek a családok talán sosem találkoztak volna egymással, ha a két fiatal annak idején nem szeret egymásba. Hihetetlen összetett – szeretem, nem szeretem – szálakból szövődik egy ember élete! A gyerekek szempontjából igen nagy jelentősége van annak, hogyan ápoljuk a szerteágazó kapcsolatrendszert, a számos életút sokféle esélyt hordozhat a gyermek számára: nem tudjuk, hogy melyik családi történet segít nekik megküzdeni az élettel. Ha a szülők – mint középső nemzedék – vállalják a nemzedékek közötti összekötő kapocs szerepét, megnyithatják a nagyszülők, dédszülők gazdagságának tárházát gyermekeik számára.
Sok esetben a nagymama tartja egyben a nagycsaládot.
- Sok évig láthattam édesanyánkat nagyszülőként. Ő – pedagógus lévén – igen tudatosan volt nagyszülő: szünetekben hetekre bevállalta az unokákat, kirándulni vitte őket, mindeközben testvérré tette az unokatestvéreket is! Rendületlenül szervezte a nagycsaládi találkozókat, ahol mi, szülők és a gyerekek egy héten át beszélgettünk, játszottunk, versenyeztünk, nyaraltunk. Felejthetetlen emlékek ezek, és mindezt édesanyámnak köszönhetjük, aki az egyre szétterjedő, több mint száz fős családi kapcsolatrendszert megpróbálta összetartani. Hiszem, hogy ez is a nagyszülők feladata, de ajándéka is egyben.
Milyen jó is lenne most, felnőtt fejjel odaülni rég elveszett idős rokonaik mellé, és kérdezgetni őket mindarról, amit nem kérdeztünk meg…! Vigyázzunk az életre, hogy ne csak elmúljanak az évek, hanem be is teljenek mindazzal, ami igazán fontos.
Békési Erika riportja Fodorné Ablonczy Margittal