AMI SEGÍTHET KAMASZOKNÁL: az aktív figyelem
Egy család volt nálam, amikor a 12 éves gyerek elmondta, hogy egyik éjjel hallotta, ahogy anyukája a fürdőszobában kiabált, üvöltött magából kifordulva. Valamiféle idegösszeomlása lehetett. Azt kiabálta, hogy elege van, nem bírja tovább, intézetbe fogja adni a gyereket. Vége, ennyi, kész. Azt hitték, a fiú alszik. Mindent hallott, és azóta „várja”, hogy mikor kell csomagolnia és mennie.
Az anya nagyon ijedten nézett rám, és nagyon megkönnyebbült, amikor nem reagáltam, nem szörnyülködtem. Tárgyilagosan fogadtam, és tovább beszéltünk, nem ragadtunk le ennél az esetnél. Visszatértünk rá később, a kijelentésre, hogy intézetbe akarta küldeni a fiát, és akkor megígérte, hogy ez soha nem fordulhat elő. Ők egy család, és ez így is marad.
Ha ez otthon kerül szóba, ha otthon mondja el a fiú, hogy hallotta az anyukáját aznap éjjel, biztos, hogy nem tudták volna ilyen higgadtan megbeszélni. Ha egyáltalán beszéltek volna róla, ahelyett, hogy a szőnyeg alá söprik.
TEHÁT: Aktív figyelem = meghallgatás, visszakérdezés a pontos értés érdekében és valami pozitív visszajelzés arról, ami elhagnzott.
Talán nehezebb, mint gondolnánk, de nagyon hatékony: Szülőként csak figyelni, és nem reagálni arra, amit a gyerek mond, nagyon nehéz feladat, de nem lehetetlen. Szintén egy döntéssel kezdődik: határozd el, hogy már nem nevelni akarod, mert a cél most az, hogy javuljon a kapcsolatotok, hogy jobban megismerjétek egymást. Ez nem fog menni, ha szülőként felülről osztod az észt. Nem egyszerű, viszont megéri, hosszútávon sokat nyerhetsz vele.
Főleg kamaszokkal nehéz, hiszen olyan tökéletes magabiztossággal jelentenek (nyilatkoztatnak?) ki hatalmas baklövéseket, hogy nagyon nehéz szó nélkül hagyni. De megéri. Ha reagálsz rá, akkor abból vita lesz, a gyerek azonnal ellenállásba vonul, fülét becsukja, a beszélgetésnek vége lesz, még mielőtt elkezdődött volna. Pedig most pont az lenne a cél, hogy valódi párbeszéd alakuljon ki köztetek.
Szóval ne hagyd magad provokálni! Hidd el, pontosan tudja, mivel tud téged a leggyorsabban kibillenteni, és meg is fogja próbálni. Ne hagyd magad, engedd el a füled mellett mindazt, ami provokáció. Ehelyett kérdezz tőle valamit, majd hallgasd meg a választ. Csak figyelj! Hallgasd őt értőn és elfogadóan. Ne adj tanácsot, ne javítsd ki, ne korrigáld, ne mondd meg, mit csináljon!
Figyelj rá, halld meg, amit valójában mondani akar.
A 12 éves fiúnak van egy 14 éves bátyja. Ebben a korban ez a 2 év nagyon sokat számít. Az idősebbnek szabad olyan dolgokat, amiket a kisebbnek még nem. Az idősebb egy picit komolyabb, mint a fiatalabb. Pont annyival, hogy a szülők békén hagyják. Nem szekálják a tanulás miatt, nem ellenőrzik, hogy megcsinálja-e a saját feladatait.
A kisebb úgy érzi, hogy a szülők kivételeznek a bátyjával. Lázad, elégedetlenkedik, bármit kérnek tőle, ellenáll. Szemtelen, mert úgy érzi, folyamatos igazságtalanságok érik. Naponta veszekednek, szinte bármilyen beszélgetésből kitörhet egy hatalmas vita. És ki is tör.
A szülők nem tudják, hogy mi fáj a kisebb fiúnak, nem tudják, hogy úgy érzi, igazságtalanok vele. Aztán egy beszélgetés során kiderült. Teljesen hétköznapi beszélgetés volt, az édesanya fáradt volt, nem volt ereje harcolni, vitázni. Nem ment bele a játszmába, nem reagált a provokációra. És akkor ott kibökte a fiú, hogy valójában mi bántja.
Egy ilyen beszélgetést lehet irányítani, nem kell megvárnod, amíg a fáradtság miatt lépsz ki a játszmából. Lépj ki tudatosan! Ne fusd tovább a szokásos köreidet!
Az aktív figyelem gyakorlása saját gyerekünkkel talán nehéznek tűnik, de érdemes megpróbálni, mert megtudhatjuk, mi jár valójában a fejében. Megismerhetjük saját gyerekünket…
Határozd el, hogy nem kérdezed meg, amit mindig szoktál. Nem kérdezed meg, hogy „na és mi volt az iskolában?” Helyette mesélj valamit saját magadról. Valamit, ami szerinted érdekes lehet a számára. Semmiképpen ne legyen tanmese, ne legyen semmi fontos tanulsága a dolognak. Lehet valami a saját kamaszkorodból. Valami bizonytalanságról, vagy örömről. Ne akard nevelni, csak megismerni.
Szülőként tudod, hogy mi az, ami érdekli a gyereke/id/et?
Egy anyával arról beszélgettem, hogy hogyan tudná a lehető legjobban és leghatékonyabban felállítani az otthoni kereteket, szabályokat. Eljutottunk a motiváció részhez, és fogalma sem volt, hogy mi az, amit a gyereke szívesen csinál, ami örömmel töltené el. A számítógépen kívül. Szeret moziba járni? Vagy uszodába? Mit csinál szívesen? Azt mondta, majd megkérdezi.
Tehát: Milyen filmeket néz? Milyen zenét hallgat? Milyen sportot szeret? Kérdezd meg tőle, és bármit mond is, ne minősítsd. Ne mondd, hogy „az nem zene, az csak zaj”, ha lekicsinyled azt, amit szeret, azzal őt magát kicsinyled le. Beszélgessetek! És figyelj! Lehet, hogy egészen más, mint amilyennek gondoltad!
És már közelebb is jutottál 😊
Közreadja: FAM