A könyvajánlót messzebbről kezdeném. Pár éve Svédországban, az utcákat járva döbbenten álltam meg a könyvesboltok kirakatainál. Gyakorlatilag a mindfulness-szel, a tudatos jelenlét pszichológiájával kapcsolatos kiadványok olyan mértékben voltak elérhetőek, amire gondolni sem mertem volna. Nemsokkal később Dániában ugyanezt tapasztaltam. „Északon” ért meg bennem az a gondolat, hogy ezzel a szemlélettel közelebbről meg kell, hogy ismerkedjek.
Még mielőtt Jon Kabat-Zinn orvosprofesszor zseniális könyvét bemutatnám, egyből a lényegre térnék:
A jelenben nincs szorongás!
Ez a tömör kijelentés azt hivatott kifejezni, hogy minél jobban megérkezem a jelen pillanatába, azaz minél jobban megtanulok az „itt és most”-ban figyelni, annál kevésbé agyalok, aminek „mellékterméke” a szorongás csökkenése lesz. Gyakorlatban a figyelem megtanulásának az eszköze a meditáció.
Még egy állomást le szeretnék írni a könyvvel kapcsolatosan. Miután elolvastam, azután vált bizonyossá bennem, hogy jelentkezem a nyolchetes MBSR tréningre (Mindfulness Based Stress Reduction – éber figyelmen alapuló stresszcsökkentés). Jon Kabat-Zinn orvosprofesszor 1979-ben alapította meg, majd két évtizeden át vezette a Massachussetts-i Egyetem Orvosi Központjában működő Stresszcsökkentő Klinikát. Nevéhez fűződik az MBSR kurzus, amely 40 év alatt az egész világon elérhetővé vált, így idehaza is.
Egyáltalán nem könnyű összeszednem, hogy mit jelent nekem a mindfulness szemlélet, mert annyira a véremmé vált. Először is, ami az eszembe jut, hogy innen tanultam meg: tudatosan kereshetem a mindennapjaimban a megelégedettséget. Ez nekem új volt és igenis látom, hogy az (ön)szeretet pici dolgokon múlik. Következő ajándéka az volt a számomra, hogy megtanultam a fájó testrészeimhez odafordulni. Ha valahol „nyilallást” érzek a szervezetemben, akkor a tréningen elsajátított és a könyvben leírt módon, a képzelőerőm segítségével a sajgó területen keresztül „lélegzem” – szívom be, majd fújom ki a levegőt. (Ez így talán bizarr, de pici nyitottsággal működik. Ezen a módon sokszor csökkent már a fájdalmam.) Amit kaptam még, hogy figyeljek jobban oda a rágásomra. Az ételmeditáció gyakorlatilag azt jelenti, hogy nemcsak nyeldesi az ember az ételt, hanem nyugodt környezetben alaposan rág, miközben figyeli és „élvezi” az ízeket. Mind a könyv, mind a tréning nálam a meditáció mindennapokba való beillesztését ugyancsak elősegítette.
Mi is a meditáció? Ez egy olyan rendszeressé tehető tevékenység, amikor az ember nem akar sehova sem eljutni, nincsenek elvárásai, hanem egyszerűen csak felismeri, hogy hol tart. Eszköze pl. a légzésre, a testi érzetekre vagy éppen a külső hangokra való odafigyelés. Saját gyakorlatomban összekapcsolom a meditációt az imádkozással (más „tollából” erről itt olvashatsz).
Néhány éve értettem meg a meditáció értelmét, miután átéltem a következőt: egyik nap valaki kellően felbosszantott. Mivel volt rá lehetőségem, így be tudtam egy kis csendességet az ebéd utáni időszakomba tenni. Dühösen kezdtem el tehát meditálni – először a testi érzeteimre, a gondolataimra és az érzelmeimre, majd a légzésemre, sőt az egész testemre odafigyelni. 20 perc múlva, amikor befejeztem, pontosan ugyanolyan mérges voltam. Ezután útnak indultam. Újabb fél óra múlva viszont elkezdtem magamban az „oldódást” érezni. Nekem pontosan ez a személyes példa kellett ahhoz, hogy megértsem: a meditációban nincs teljesítmény, nem tesz „erősebbé”, nem problémafókuszú és pontosan ezek miatt hat!
„… a tudatod és a szíved mélyén engedd meg magadnak, hogy ez a pillanat éppen az legyen, ami, és te éppen az legyél, ami vagy.” (Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy. Ursus Libris, 2009., 34.o.)
A meditációt nem a tenni igével, hanem a lenni szóval lehet a legjobban kifejezni. Köznapi értelemben ezt a hozzáállást a slow (lassít, lassul) kifejezéssel illetik. Divatossá vált számos tevékenység elé ezt az angol „ragot” odahelyezni pl. Slow Budapest, Slow Parenting, Slow Advent. Nekem nagyon tetszik ez, mert helyesen figyelmeztet. Valóban olyanná vált az ember élete, mintha „gyorsvonatként” a csatlakozásról való lemaradástól félne. Ideje ezért rendszeresen tudatosan megállni, jelen lenni és szemlélődni! Így lehet az automatikusságunkat – „droid” üzemmódunkat – tudatos válaszokra cserélnünk.
A könyv számomra legpozitívabb része az volt, hogy megerősítette bennem a nemtudás létjogosultságát és egyben elfogadását. Ez azt jelenti, hogy „szabad” egy adott szituációban önvádlás és sürgetés nélkül megengednem magamnak a nemtudást. „…nyitottak maradjunk a nemtudásra, megengedve magunknak, hogy bevalljuk: „nem tudom”, majd kísérletet tegyünk arra, hogy kissé ellazuljunk ebben a nemtudásban, és ne ostorozzuk magunkat miatta. Végtére is ebben a pillanatban talán ezzel jellemezzük legpontosabban dolgaink állását.” (147-148.o.) Ebből az önelfogadásból és tudatos jelenlétből tudnak azután a cselekvéshez szükséges döntések kinőni – lépésről lépésre.
Jon Kabat_Zinn professzor könyve az egyik nagy kedvencem. Annyi minden adott és ad! Lezárásként és motiváló lendületként következzen az utolsó idézet tőle:
„Úgy adj, mintha kiapadhatatlan lenne.” (80.o.)
Akkor hát adj! Önmagadnak is!
Dr. Domján Mihály