Gyökössy Endre: Kapcsolatápolás – szeretetkapcsolataink, házasságápolás
Ki ne akarna boldogan, békében, szeretetben élni mindazokkal, akikkel Isten így vagy úgy, szorosabb, vagy tágabb szeretetkötelékkel egybefűzte az életét? Gyökössy Endre, a neves lelkész-pszichológus könyve ehhez kínál gyakorlati útmutatót. A könyv szerzője az első fejezetben a kis család középpontjáról: az édesanyáról és az anyaság misztériumáról ír. Arról a titokzatos valamiről, amit a tudósok, szakemberek is csak körülírnak. Arra világít rá, milyen sajátos, szinte misztikus kapcsolat köti az anyát gyermekéhez s a gyermeket az anyához. Szellemi-lelki kapcsolat ez szerinte. Ha ez a kapcsolat jó, akkor a gyermek élete virágzik. Ha pedig valamiképpen nem jó, a gyermek egy életen át nem képes kiheverni. A szakemberek, a pszichológusok és a csecsemőlélektan –kutatók is leírják ezt a jelenséget, az anyának ás a gyermeknek a születés utáni sajátos, szoros kapcsolatát: már nincs köztük olyan szoros kapcsolat, mint amikor még a köldökzsinór kötötte össze őket, mégis minden külső, látható jel nélkül hatnak egymásra, sugározzák át a másiknak kedélyüket, pozitív vagy negatív érzéseiket, vagy éppen szorongásukat. Ezt a kapcsolatot alig tudják magyarázni, csak jelenségeit írják le. C. G. Jung a csecsemőt az „anya funkcionális függvényének” nevezi. Azt mondja: „lelki dolog”. Még nem lelki „én”, azzá csak hároméves kora körül kezd válni. Figyeljük csak meg: hároméves korig a kisgyermek harmadik személyben beszél önmagáról. „A Pannika így, a Pannika úgy”. Körülbelül hároméves korban mondja először: „én.” Addig az anyának funkcionális függvénye. A szellemi-lelki köldökzsinóron pozitív, vagy negatív hatások áramlanak felé, éppúgy, mint a testi köldökzsinóron.
Gyökössy Endre úgy véli, hogy aki nem kap elég szeretetet, vagy aki rossz, túlhalmozott, vagy gellert kapott szeretetet kap, abból világéletében önző ember lesz.
Sajnos az önző emberek nem tanultak meg szeretni, szeretetet viszonozni, így alkalmatlanok az igazi szeretetkapcsolatokra. Vagy mert nem tanították meg erre, vagy mert túlhalmozták vele. Az anya-gyermek viszonya az ősi én-te viszony. Minden emberi viszonyulásnak, szeretetkapcsolatnak az ősmintája. Milyen a szeretetkapcsolat az anya és a gyermeke között az első hónapokban, az
első években? – Ez az, ami rányomja a bélyegét a gyermek egész jövendő életére. Ha ez rosszul alakul, akkor rosszul alakulhat egy egész élet. Hogyan sínyli meg gyermekkorát egy gyermek? Az elmaradt anyai szeretet helyett egy életen át szeretetpótlékot keres, rejtettségi érzést, védettségi élményt, anyapótlékot. És ez rendszerint valamilyen szenvedély lesz, ezzel pótolja az elmaradt vagy rosszul kapott szeretetet. Azzal tölti ki az űrt, amit nem tud megnevezni, de egy életen át szenved miatta. Miért olyan lényeges az anya-gyermek viszony egészséges, helyes kialakulása? Azért, mert a szeretetet, az áldozatos szeretetet pontosan úgy kell megtanulnunk, mint a járást, s ezt az anya áldozataiból tanulhatja meg a gyermek. Abból, hogy az anya agapéval odaáldozza magát. Mert bizony áldozza, abban a percben, ahogy megszüli gyermekét. Mert ahol megjelenik a gyümölcs, lehull a virág. Már a szépségéből és alakjából is áldoz. Már a szülés percében –sőt, a hordozás idején kezdi áldozatát. Egy igazi anya szüntelen odaáldozza magát. Igaz az Ige: „Aki elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” Az meg fogja találni gyermekében is! S „aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt.” (Mt 10.39) A magáét is, a gyermekét is. A gyermeknek tanulnia kell ezt a szeretetet viszonozni. A kisgyermek viszonozza is ezt az áldozatos anyai szeretetet, ha megérzi. Tudja, hogy anyjának másképp ragyog az arca, ha viszonozza a szeretetét a kis szeretetáldozatokkal.
Amíg az anya az örök statikum, a központi megtartó erő a gyermek számára, ahonnan kiindul az élete, s ahová szüntelenül visszatérhet, mint az élet örök fix pontjához, aki maga az otthon melege, sőt maga az otthon, addig az apa, az igazi apa a dinamikum, a lendítő erő. Tettével, szavával, egész lényével. Az apa felé teszi meg az első lépést anyjától a gyermek, s ő már az első lépésnél segíti, óvja, védi, támogatja, irányítja; s ezt teszi – vagy legalábbis ezt kellene tennie – egy életen át. Míg az anya puszta létével az, aki, azáltal, hogy van –az apa szavával, tetteivel, lendületével válik azzá, aki. Míg az anya elsősorban a szív, az érzelem és az intuíció, a mindent körüláramló, lüktető piros élet –addig az igaz apa: a fej, a gondolat, az akarat, aki előretekint, gondolkozva vezet, dönt. Aki a gyermek számára a törvényt képviseli, az isteni és emberi törvényt egyaránt, de úgy, hogy maga mutatja meg, éli a gyermek elé, hogyan kell annak a törvénynek engedelmeskedni. Ugyanakkor ő a megbocsátás is, az evangélium, mégpedig úgy, hogy ezt is odaéli, oda-cselekszi a gyermek elé. Míg az anya az örök lelki rejtekhely a gyermek számára, addig az apa a védelem, ennek a rejtekhelynek – a gyermekkel együtt – a védelmezője. Valahogy úgy, mint százezer évekkel ezelőtt, amikor egy vadállat közeledtekor a kis pucér gyermekek berohantak a családi barlangba, és anyjuk ölébe bújtak, de az apa, a férfi kiállt a barlang bejárata elé s kőbaltával, és egész lényével védte a családját. A külsőségek, az eszközök változtak, de a magatartás, ez az ősi mozdulat ma is ugyanaz – vagy ugyanannak kell lennie, különösen a gyermek életének első szakaszaiban. Lelkileg-szellemileg így fejlődhet egészségesen a gyermek. Míg az anya a lüktető életet, addig az apa ennek az organizátora, rendezője, kibontója, továbbvivője. Amíg a gyermek az anya hiányát azonnal érzi, és azonnal megszenvedi, az apa hiányát csak később, lassabban, komplikáltabban érzi meg. Azoknál a serdülőknél jelentkezik az apa-hiány, akiknek vagy nincs apjuk, vagy testileg van, de olyan, aki soha nem tudott igazán, lélekben apává válni. Például: egy apa nem tudott igazán apává válni, mert nem tudott dinamikussá, lendítő erővé lenni. Vagy nem tudott fejjé válni –puha, lágy szív maradt csupán. Vagy rend helyett belső rendetlenség forrása lett a családban. Törvényadó helyett szeszélyes törvénytipró egy életen át. Az evangéliumot, az örömhírt mondó helyett dühös vagdalkozó. Védelem helyett a félelmek forrása. Az apátlanul maradt fejlődő gyermek mindig kétféleképpen reagál apa-ínségére. Vagy befelé húzódással, vagy kifelé fordulással. Ki-ki vérmérséklete, karaktere, jelleme szerint. Az is előfordul, hogy az apa túljátssza apa-szerepét, s afféle törvényt dörgővé válik, uralkodik, hatalmaskodik. Isten arra méltatott bennünket, apákat, hogy megosztja velünk a nevét, szabad ugyanazt a nevet hordanunk, ahogy a Miatyánkban szólítja meg Jézus az Istent! De jól gondoljuk meg: a nevét megosztja velünk, de a helyét, a tisztét nem.
A gyermek a Biblia szerint gyümölcs, jutalom, ékesség, azaz Isten ajándéka. Christa Meves, a neves német pszichopedagógus szerint azonban olyan kölcsönkapott ajándék, akivel a szülőknek egykor Isten előtt el kell számolniuk. A gyermekkel foglalkozó tanulmányokból, pedig azt kell egyre komolyabban vennünk, hogy a gyermek ember. Mégpedig mindig korának, fejlődési szakaszainak megfelelő ember. Bármilyen kicsi is még, emberi méltósága van, s eszerint kell bánnunk vele. Tehát nem tárgy, amellyel azt tehetjük, amit akarunk, mert személyes tulajdonunknak tekintjük. Tehát nem üthetjük, nem kínozhatjuk, nem hanyagolhatjuk el, hogy „kinek mi köze hozzá, az én kölyköm.” De még úgysem tárgy, ahogy nem egy fiatal anya bánik vele, nevezetesen, ahogy egykor a játék babájával tette. A gyermektudományokból azt is meg kell tanulni, hogy nem csak tárgy, de pótlék sem lehet a gyermek. Mert megesik, hogy egy-egy magára hagyott, vagy magára maradt anya férjpótlékot lát benne, és kicsi lovagjaként kezeli, vagy szeretetpótléknak, akitől férje elfogyott szerelmét, szeretetét várja, sőt elvárja, és akire minden ki nem élt és meg nem élhető szerelmét árasztja, ömleszti, nem is gondolva arra, hogy ezzel milyen komplexusokat, majd karaktertorzulásokat okozhat gyermeke életében. Ugyanakkor nem egy apa utódjában szeretné megtestesülve látni élete meg nem valósított vagy meg nem valósítható álmait. Ha ő „csak” technikus lehetett, a gyermeke igenis mérnök legyen, még akkor is, ha mindenáron muzsikálni szeretne. A nagyszülőket sem szabad szülőpótlékoknak tekinteni. Nem lehet az ő számlájukra gyermekeket szülni, hogy majd ők felnevelik a srácokat, hiszen nyugdíjasok, úgysincs semmi dolguk. A szülők meg közben vagy elmerülnek a saját kis szórakozásaikba, vagy mindketten „luxusszülők” lesznek, napi 10-12 órában dolgoznak, hajszolva a pénzt, hogy luxuskörülmények között élhessenek majd egyszer – ha megérik…Feltétlenül szüksége van minden gyermeknek: fészekmelegre, biztonságérzetre, fenntartás nélküli szeretetre, helyes modellmagatartásra szülei részéről, tekintélyforrásra, ha kérdez, megfelelő válaszokra, vele töltött időre, amely nemcsak mellette telik el, csöndre és nyugalomra, elismerésre, kamaszkorban fokozott megértésre.
A házasság a szerző szerint a férfi és a nő legmagasabb rendű kapcsolata. Mert a férfi és a nő között nagyon sokféle kapcsolat lehetséges. Alacsonyrendű, semleges, vagy magasrendű – de ez a legmagasabb rendű kapcsolat, ami lehetséges. Ha az! Ha igazán házasság a szó lélektani, és elsősorban a szó igazi, igei értelmében. Ha az, akkor ennél magasabb rendű kapcsolat a nemek polaritásában, férfi és nő között nem lehetséges. Miért? Mert az örök Rendből való, Isten Rendjéből származik. Éppúgy beletartozik az emberi élet rendjébe, mint ahogy a kozmikus rendbe beletartozik a gravitáció; s ha azt nem veszi komolyan valaki, és mondjuk kilép a harmadik emeleti erkélyről, éppúgy összezúzza magát, mint az, aki elismeri a szabadesés törvényét. Ha pedig valaki nem veszi komolyan, hogy a házasság bele van építve a világmindenség rendjébe, az éppúgy összetörheti őt, mint egy többméteres zuhanás. A modern házasságlélektani szakkönyvek a házasság központi problémáját általában a házasság testi életében látják – akár freudisták, akár nem. Általában a szexus és az erosz problémáiról értekeznek, s a házasság célját, vagy értelmét abban látják, hogy kevés bajjal, legálisan, rendezett körülmények között lehet szexuális életet élni. Nem lehet lebecsülni a házasságban ezt a kérdést, de nem szabad túlbecsülni sem. Meg kell becsülni, mint Isten adományát. Szabad, lehet s kell a szexussal és az erosszal élnünk. De lelkigondozóként rengeteg olyan házasság került elém, ahol a szexus, a testi szerelem vonalán nem volt semmi baj, és a házasság mégis rossz, el akarnak válni. Ám láttam nem egy és nem kettő olyan házasságot is, ahol a szexus körül nem minden kielégítő – s a férj és feleség mégis boldogan éltek együtt. A házasságtest az esküvőn, az esküvő napjaiban jön létre. Akkor válik láthatóvá az emberek előtt, a társadalom előtt, az egyház előtt, a barátok előtt, más családok előtt. Akkor „jön a világra”. De ahogyan egy újszülött törékeny, gyönge és ápolgatni kell – az egy-két hetes házasságot is bizony még pátyolgatni kell a szülőknek, barátoknak, mindenkinek, és nekik is, a férjnek-feleségnek. Ahogy létezik bölcsőhalál, úgy a házasságtest is az első két esztendőben a legérzékenyebb. És ahogy van dackorszak, a házasságnak is megvan a kamasz-korszaka, s akkor különösen vigyázni kell rá. Madách Imre mondotta: „Minden gyermek Messiásként születik, csak később válik a szokott pimasszá.” Egy kis változtatással így is mondhatnám: minden házasságtest boldognak születik, csak később válik unalommá vagy megszokássá. A házasság célja Gyökössy szerint a házasság maga. Ha van szentségesen öncélú valami, amit megenged az Isten, akkor az a házasság célja, s egyben feladata: a házassági egységet megfoganni, megszülni, fölnevelni, s egyszer bemutatni, mint két ember legszentebb egységét, két ember legszebb műalkotását az Istennek, az Ő dicsőségére. Házasságot nem lehet bizalom és biztonságérzés nélkül élni. Csak úgy, fenntartás nélkül bízhatok a másikban, és teljes biztonságban érzem magam mellette. Biztonság érzése és bizalom – enélkül megbetegszik, vagy meghal a házasság. Figyelem nélkül is megbetegszik a házasság. Persze, nem csak egy csokor ibolyára kell itt gondolni, vagy arra, hogy a férj felsegíti a felesége kabátját. Szüntelen figyelni kell a másikat, miben állhatok rendelkezésére. A házasságnak két alapvető betegsége van. Az egyik a megszokottságot követő unalom, ami kétfelé ágazik, az elfásultság vagy a hűtlenség felé. A másik alapvető baj a féltékenység, akár okkal, akár ok nélkül. De van egy harmadik is, amely már kezdetkor elronthat mindent: ha valamiért és nem valakiben köttetik a házasság. Ahhoz, hogy egy frigy a szó legmagasabb rendű értelmében házasság legyen: a férfi, a nő és az élő Krisztus szentséges hármassága szükséges. Ahhoz „háromszög” kell. Minden házasság háromszög, a szónak vagy a legszentebb, vagy a legszomorúbb értelmében. Ahol a harmadik helyet nem foglalja el az élő Jézus már a házasság kezdetén – előbb-utóbb ott is betöltődik a harmadik hely. Ott, azon az üresen maradt helyen megjelenik egy másik nő, vagy egy másik férfi. Vagy az unalom, vagy a megszokottság, vagy az undor. Valami megjelenik abban az ürességben. Amikor egy férfi nem érez elég szeretetet, figyelmet vagy kedvességet felesége részéről, legtöbbször mit tesz? Kicseréli, mint egy zsebrádióban az elemet. De ha jelen van a Hatalmas Harmadik, akkor nem kell kicserélnem a férjem, vagy a feleségem, mint egy elemet, mert mind a ketten újra és újra feltöltekezünk!
Gyökössy Endre könyvéből kitűnik, hogyha van test- és lélekápolás, szükséges, hogy legyen házasságápolás is, a kapcsolat megfelelő boldogságszinten tartása. Ez a „szinten tartás” áldozatok nélkül nem lehetséges. De a jó házasság minden áldozatot megér. Ám áldozatot hozni úgy, hogy az nem tűnik annak, valójában csak az képes, aki ismeri Önmagát odaáldozót, és kapcsolatban van vele. A két legalapvetőbb szeretetkapcsolat – férj-feleség, szülő-gyermek – mellet szó esik a lelki barátságról, tanácsokat kaphatunk egymás lelki megsegítéséhez, lelkigondozásához. Megismerhetjük a nem házasok problémáit, sok megoldási lehetőséggel együtt. Megismerünk három csepp „olajat” is, amelyek szeretetkapcsolatainkat hivatottak „olajozottabbá”, áldottabbá varázsolni.
(Gyökössy Endre: Kapcsolatápolás – szeretetkapcsolataink, házasságápolás; Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 2015.)