Anselm Grün: Csendből bontakozó élet

KORDA KIADÓ

Kecskemét

2016

Anselm Grün igazi spirituális ember. Lélektől lélekig szól, a LÉLEK ÁLTAL.

Olyan, aki nem csak azt veszi komolyan, hogy van lelkünk, amelynek szükségei vannak, hanem azt is, hogy az ember mélyen SPIRITUÁLIS LÉNY: Isten-szükségben is szenved. Mit jelent ez?

A jobb megértéshez jó tudnunk, hogy a SZENTLÉLEK neve latinosan: Spiritus Sanctus

Az embert a láthatatlan világra nyitott lény, sőt meghatározza a láthatatlan világgal való kapcsolata. A régiek szerint, a föld és ég között feszülő húr (hang-szer) minden ember, mely csak akkor szólal meg, ha megfelelően feszes.

CSENDBŐL BONTAKOZÓ ÉLET c. könyvében sok „spirituális gyakorlat” szerepel, melyek segíthetnek felfedezni valódi énünk, valódi szükségeit, hogy ne csak nyugalmat találjunk, hanem olyan békességet, mely elvehetetlen. Ehhez mindenekelőtt meg kell találnunk a csendeket, melyek azután segítenek a napoknak értelmet találni: „A csend szent idő. Azt nevezzük csendnek, ami a világtól elkülönült. A csendbe nem léphet be a világ zaja. Ott egyedül állok Isten színe előtt…gyógyulást hoz, ha a csöndre hallgatok.” (10.o.) Mert a csendekből összeáll egy élet értelme, s minden dolognak „ideje lesz” benne.

kagyló.jpg

Három rövid gyakorlatot ajánlok, mely egy-egy napnak gerincet ad, segít felfelé tekintve élni.

Reggel 15 másodperc

Felkelés előtt még az ágyban ébredve egy csendes imádsággal odaállni Isten elé, s „bejelentkezni”. Igen, egyszerűen felajánlani a napot Istennek. Hogy vezessen végig rajta, mert ő adta. S így indulni tovább.

Napközben 15 másodpercek

Minden befejezett feladat után megállni néhány pillanatra (5 másodperc), s hálát adni, hogy elvégezhettünk valamit. Elég egy feltekintés egy mosollyal, akár szavak nélkül is. Azután egyszerűen örülni annak, hogy szünet van. Ez újabb 5 másodperc. Majd megmaradni még 5 másodpercig a csendben, s gondolatban hozzákezdeni a következő feladathoz.

Este 15 másodperc

Lefekvés után, már a sötétben a záró 15 másodperc: végigpörgetni a napot gondolatban, s lezárni, elengedni a folyamatokat: Ma ennyit tudtam tenni. Jó hogy tehettem.

Elengedni, ami nem sikerült, hogy ne tarthasson fogva. Elkérni az éjszaka nyugalmát, megbékélni, hogy ennyi volt egy nap. És ez nem baj. Holnap egy egészen új nap lesz.

„Lehet, hogy ezt a teljes, tiszta csöndet csak egy pillanatig érzed… és ez a kis pillanat megszabadít a világ hatalmától.” (102.o.)