KAPCSOLATRA TEREMTVE 6.
ÖLELJ ÁT! – Együtt Istennel
Sue Johnson és Kenny Sanderfer könyve HÁZASPÁROKNAK
Hét lépés az életre szóló szerelemért
Harmat – EFT
Budapest, 2019
„Hát ezt sosem hittem volna!” – kiált fel egy férj miután újra egymásra találtak feleségével. Két év kínlódás, sőt megcsalás után, az utolsó esély lépésével érkeztek párterápiára.
Rendkívül fontos, hogy semmit sem szerettek volna leplezni, őszinték akartak lenni. Olyan fájdalmak, ki nem mondott sértettségek hangzottak el, aminek meghallására korábban képtelenek lettek volna.
Kellett egy külső fül, aki két másik füllel rendelkezik, mint amit ők már elzártak egymás elől.
Sue Johnson és Kenny Sanderfer közös könyvében egy külön beszélgetést, egy külön fejezetet szán a SZERELEM MEGŐRZÉSÉNEK TITKÁRÓL.
Egy párterápia lezárása után minden csodálatosnak tűnik. De azután minden visszaáll a régi kerékvágásba.
Vagy mégsem?
Meg lehet őrizni a szerelmet egy életre?
Azt szoktam mondani: „A házastársi kapcsolat a legérzékenyebb szobanövényed. Meg kell vele tanulnod bánni.” Van, amelyik virág csak hetente kér vizet, van, amelyik naponta. Van, amelyik lehullatja virágait, ha lehúzod a redőnyt, van amelyik akkor kezd el növekedni. Van, amelyik tápoldat nélkül nem hoz virágot, s van amelyik pont akkor hullatja el, amikor tápoldatot öntesz rá… Hogy a TE PÁRKAPCSOLATOD milyen „szobanövény” – azt nektek kell kiderítenetek.
Hatodik lépés
Mi mindenre kell vigyázni, hogy a szerelem, a kapcsolat, a házasság tartós maradhasson?
A könyv több lépést ajánl, ezek közül emelek ki néhányat, a többit érdemes ott elolvasni és kipróbálni: 243-245 oldalak!
1/Mindenekelőtt ki kell deríteni, hogy melyek azok a beszélgetések, amelyek belesodornak minket egy „Ördögi párbeszédbe.” A félelem, a bizonytalanság azonnal jelzik, hogy valami nincs rendben. Figyelnünk kell a jelekre!
2/Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy együtt tudjunk ünnepelni. Felemlegetni a meghitt pillanatokat, megerősíteni azokat a beszélgetéseket, melyek elmélyítették a szerelmet. „A törődésben rejlő erő képes begyógyítani a sebeket.” (248.o.)
3/Találnunk kell olyan rituálékat, melyeket csak mi ismerünk, melyek az elválás, újra-találkozás szavai, mozdulatai, melyek a kötődésünket erősítik.
Volt olyan pár, akik elalvásnál már a párnába bújva még elsuttogták: Jó éjt! Egy másik pár a reggeli búcsúnál három puszit adott egymásnak. Egy harmadik pár mindig déli pihenőben – ha csak egy pár mondatra is – de felhívta egymást, hogy kicsit lecsendesedjenek.
Milyen nagy dolog, ha ennél sokkal több is történik: ha van közös áhítat, közös elcsendesedés, közös igeolvasás, közös imádság. Ha van a zakózsebbe elrejtett igevers, vagy egy chat-üzenet egy nehéz értekezlet előtt. Ha ünnepek alkalmával együtt tudunk részesülni az úrvacsorában, az eucharisztiában.
Ezek mind apróságoknak tűnnek, de valójában ez a „habarcs”, mely a házasság napjainak tégláit fallá emeli, s biztonságos házzá formálja a házasságot.
Menjünk együtt egy konferenciára – keressük helyet a gyermekeinknek, s épüljünk, beszélgessünk, nevessünk együtt sokat…
4/Közös tervet kell kidolgozni, hogyan segíthetünk a másiknak leginkább, amikor válságba kerül. Jelezni, ha fáradt, ha haragszik, ha nem akar beszélgetni stb. Egy kézfelemelés, egy erős pillantás jelezheti a másiknak, hogy hagyja abba, vagy egyszerűen csak várjon.
Ezzel válunk „egy csapattá”, s leszünk kreatívak, ahelyett, hogy megsértődnénk.
Néha egyetlen szó megváltoztatása az egész kapcsolatot megváltoztatja.
Van, akiknél már a hangsúly megváltoztatása is elég lehet…
„Az ember nem más, mint kapcsolatainak története.” (296.o.)
John Bowlby kötődés-elméletében leírja, hogy az ember agya a kapcsolatokat modellekké formálja, melyek meghatározzák, hogy mit várunk el egy kapcsolatban, vagy mire hogyan reagálunk első helyen. Ezek a modellek nagyok koraiak, visszanyúlnak egészen az anyaméhig. De nincsenek kőbe vésve. Az agyunkat is át lehet alakítani – új pályákat kell kiépíteni, új modelleket kell kezdeményezni…
„A figyelem nem más, mint a kapcsolatot éltető oxigén.” (268.o.)
…25-én vasárnap az utolsó fejezet következik