Telekesné Pető Szilvia már nem a LelkesítŐ tagja. Ez a poszt archív célból elérhető.

Telekesné  Pető Szilvia vagyok, pedagógus, megoldásfókuszú mediátor, pár-és családterapeuta jelölt, két gyermek édesanyja.

Iskolában dolgozva, tanítóként sok család életébe nyerhetek bepillantást. Az iskola számos olyan kérdést, problémát vet fel, amelyekre választ kell találni a családoknak, vagy a gyerekekért felelős szakembereknek és a családoknak közösen. Előfordul az is, hogy a megoldásig hosszabb út vezet el, amely konfliktusokat tár fel, különböző nézőpontokat egyeztet, közös célokat tűz ki, melyek megvalósítása mindkét fél részéről nyitottságot, együttműködést igényel.

Pedagógusként  sokáig nem volt eszközöm hatékonyan működtetni ezeket a folyamatokat, ezért kezdtem el érdeklődni a mediáció és a családterápia iránt. Szemléletformáló volt számomra megtanulni rendszerszemléletben gondolkodni és felfedezni azt, hogy minden családban vannak olyan értékek és erőforrások, amelyek elegendőek ahhoz, hogy a nem működő eszközök helyett találjanak újakat, melyek segítenek átlendülni még a  legnagyobb nehézségeken is.

Azt gondolom, hogy a világon talán az egyik legnehezebb dolog segítséget kérni, mert ezzel belátjuk, hogy nehézségeink vannak, egyedül már nem tudjuk megoldani a kialakult problémát. Azonban a segítségkérés egyben jele annak, hogy a nehézségen változtatni szeretnénk.